Annyira konszenzusos a keddi 20 bázispontos kamatcsökkentési várakozás, illetve az év végére feltételezett 3 százalékos irányadó ráta, hogy már nem is az a kérdés, meddig vág a Monetáris Tanács, sokkal érdekesebb: vajon mikor kezdődik a kamatemelési hullám?
Középtávon várható egyensúlyi kamatláb
Nem gondolom, hogy 2014-ben kamatemelés kezdődne – mondta Samu János, a Concorde elemzője. Úgy véli, erre arra akkor kerülhetne sor, valamiféle globális piaci pánik helyzettől most eltekintve, ha jelentősebb nemzetközi kamatemelési hullám következne, ám ennek egyelőre nem láthatóak a jelei. Mindamellett nem várja 3 százalék alá az irányadó rátát, vagyis szerinte a jövő évben a jegybanki alapkamat stagnálása valószínűsíthető.
Középtávon visszarendeződhet az irányadó ráta az egyensúlyi kamatszinthez, ami 4 százalék körül lehet, de a jövő év egészére 2,8 százalék körüli (2,5-3 százalékos) jegybanki alapkamatot várunk, vagyis kisimulhat a kamatpálya – vélekedett Keszeg Ádám, a Raiffeisen elemzője.
Meddig tart még a hozamvadászidény?
Leghamarabb a jövő év második negyedévében várható kamatemelés – vélekedett Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve: ahogy a kamatcsökkentést is a nemzetközi piaci hangulat támogatta, úgy a kamatemelés is a küldföldtől függ. Hogy mi idézhetne elő fordulatot a magyar monetáris politikában? Nos, ha a vártnál gyorsabb lenne a piacokról a likviditás kivonása, ha az EKB vagy a Fed kommunikációja félresiklana, vagy ha a választások nyomán felgyorsulna a tőkekivonás Magyarországról.
Amíg azonban kitart a likviditásbőség, s folytatódik a hozamvadászat a piacokon, nem várható fordulat. Jól mutatja a Monetáris Tanács tág mozgásterét, hogy miközben az irányadó ráta 150 bázisponttal süllyedt, a forint euróval szembeni jegyzése csupán a 290-es szintekre emelkedett a korábbi 280-as szintekről.
Idén kétszer húsz
Mit várnak az elemzők rövid távon a Monetáris Tanácstól? A legközelebbi ülésen 20 bázisontos kamatvágást, majd a decemberben is ugyanennyit. Így 3 százalékos irányadó rátával zárhatjuk az évet.