2024 december 22

Megvannak az Országház borai

A rendszerváltozás egyik sikertörténete

Megérett az idő arra, hogy a magyar alkotóerő olyan nagyszerű megnyilvánulásai, mint a magyar Országház és a magyar bor évente egymásra találjanak – hangsúlyozta a pénteki budapesti eredményhirdetésen az Országház elnöke.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

Kövér László emlékeztetett arra, hogy a 20. század elején a történelmi Magyarország területén 300 ezer hektáron termeltek bort, ma pedig 65 ezer hektáron művelnek szőlőt az országban, noha a szőlészeti kultúra az emberi civilizáció egyik fokmérője.

A kommunizmus alatt a magyar bortermelés tragikus évtizedeket élt meg, de a rendszerváltozás egyik kétségen kívüli sikertörténete, hogy a magyar bor ebből az állapotából tudott ismét világszínvonalú minőséget elérni – idézte fel a házelnök.

Szimbolikus gesztus volt egyben

Bellavics István, az Országgyűlés Közgyűjteményi és Közművelődési igazgatója közölte: Az Országház bora pályázat kiírását egy hagyomány első lépésének, ugyanakkor szimbolikus gesztusnak szánták, azt is fontosnak tartják azonban, hogy a parlamentbe érkező külföldi vendégek, delegációk minőségi magyar borral találkozzanak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A huszonegy tagú bírálóbizottság munkájáról beszámolva a testület elnöke, Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke elmondta, a bírálat anonim módon zajlott, a szakértők csupán a borok fajtáját tudhatták.

Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a pályázat szakértője az MTI-nek elmondta, a pályázat kategóriái elsősorban a Kárpát-medencében régóta honos szőlőfajtákat fedik le; az egyéb fehérbor csoportba hárslevelűből, juhfarkból, kéknyelűből és ezerjóból készült tételeket lehetett nevezni.

Az eredmények

A nyolc meghirdetett kategóriában összesen 147 palack érkezett, 13 magyarországi és egy határon túli borvidék összesen 81 pincészetétől. Az olaszrizlingek közül a dél-balatoni Kristinus Borbirtok 2015-ös tétele, a furmintok, furmintalapú házasítások kategóriájában a tokaji Dobogó 2015-ös furmintja, míg az egyéb fehérborok csoportjában a Kolonics Pincészet 2015-ös Somlói Juhfarkja viselheti Az Ország bora címet.

A kékfrankosok és a bikavérek közül is a szekszárdi Fritz Pincészet 2012-es tételeit választotta a zsűri, a legjobb kadarka a szekszárdi Takler Borbirtok 2015-ös tétele. A cabernet franc kategória első helyén a Heumann Pincészet 2012-es Villány Franc-ja végzett, a tokaji aszúk közül pedig a Grand Tokaj 2013-as 6 puttonyos aszúja lett Az Országház bora.

A nyolc kategóriagyőztes borból kétszáz-kétszáz palackot vásárol az Országház, a termelők pedig a parlament épületét díszítő szőlészet és borászat szobor kicsinyített mását kapták.