
Megnyílt a Hoventa vendéglátóipari szakvásár a Hungexpón
A Business Travel Show hivatásturisztikai szakkiállítás szerdától várja az üzleti utazókat, utaztatókat, illetve a vállalati tanácskozások, tréningek és továbbképzések szervezőit – közölte a Hungexpo Zrt.
A Hoventa és a Service Expo ünnepélyes megnyitóját követően Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára telefonon az MTI-nek elmondta: a kormányzat elkészítette a nemzeti turizmus koncepciót, amely a turizmusról és vendéglátásról szóló új törvény alapját képezi.
Az új törvény várhatóan tavasszal megszületik, addig az érintett szervezetekkel egyeztetni fogják – tette hozzá a helyettes államtitkár.
Lenner Áron Márk szerint Magyarország jól helyt tud állni a kiélesedett nemzetközi turisztikai versenyben akkor, ha a tradicionális erős szektorokra helyezik a hangsúlyt, például az egészségturizmusra, a hagyományos vonzerők, illetve Budapest mellett az egyéb turisztikai régiók támogatására.
Kifejtette, a legfontosabb belföldi konjunktúranövelő intézkedés a vendéglátás és turizmus számára a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) rendszer bevezetése, amely kifejezetten sikeresen működik, 17.500 munkaadó 716 ezer munkavállalónak adott SZÉP-kártyát, amelyre 52 milliárd forintot töltöttek fel, s ebből 26 milliárd forintot már el is költöttek augusztus végéig.
A Hungexpo három szakkiállítása, illetve a Humán Erőforrás Alapítvány szervezte Budapest Calling nemzetközi call center szakvásár október 18-ig lesz nyitva.
A 31. Hoventa interaktív bemutatókkal, szakmai előadásokkal, konferenciákkal és versenyekkel várja a szálloda- és vendéglátóipar beszállítóit.
A Service Expo a vállalkozások hatékony működését kívánja segíteni azzal, hogy egy helyre gyűjtve mutatja be a különböző típusú üzleti szolgáltatásokat.