2023 február 04

Megint botrányt kavart az Uber

Több vezető is zaklatta az utasait

A sofőrök ellen vádat megfogalmazó nők szerint az Uber a biztonság fölé helyezi a profitot, és a perek során rendre elnémítja a kárvallottakat, megakadályozzák, hogy a túlélők kiálljanak a nyilvánosság elé, és nem csak, hogy méltó elbánásban részesüljenek, de képesek legyenek bízni abban, hogy a vállalatnak nem csak az a fontos, hogy minél kevesebb szó essen az újabb fiaskójukról. Egy benyújtott panasz szerint a vállalat a megelőzés terén kudarcot vallott, az ügyek szőnyeg alá söprése kapcsán pedig sikert sikerre halmoz. Ami azt illeti, erre a múltban láttunk már példát, és akkor igencsak megégette magát a Magyarországról már kiebrudalt Uber.

Még 2017-ben robbantotta a bombát Susan J. Fowler, a cég egykori fejlesztőjének blogbejegyzése, ahol megemlítette, hogy az egyik menedzsere egyrészt nyílt szexuális ajánlatott tett neki, és zaklatta munkahelyén, másrészt a HR osztály, ahol panaszt tett, minderre abszolút inkompetensen reagált: tulajdonképpen szemet hunytak az eset felett, egy aprócska megfedésben részesítették csak a menedzsert, mivel igen jó munkaerőnek bizonyult. A cég szempontjából tehát a teljesítmény lekörözte és szinte semlegesítette azt a tényt, hogy az egyik munkavállalójuk egy másikat zaklatott, és hozott kényelmetlen helyzetbe. Fowler ügyét, miután az Uber elhagyása után megírta, igen hamar felkapta a sajtó.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A legkritikusabb pont

Az Uber a taxitársaságokkal és államokkal vívott harcain túl a borzalmas vállalati kultúrájáról híresült el az utóbbi években, ami miatt számtalan befektető is elpártolt tőlük. A repertoárjuk rendkívül széles: szexuális zaklatás, a riválisaik után folytatott ipari kémkedés, a HR kínos ügyek eltüntetése kapcsán tanúsított buzgalma, és a dolgozók csapatmunka helyetti egymásnak ugrasztása, aggasztó versenyhelyzetek teremtése is ott figyel az Uber szégyenfoltjai között.

Az imént felsorolt botrányok sorozatos áradása vezetett később ahhoz, hogy lemondjon Travis Kalanick, a cég vezérigazgatója is. Az Uber akkoriban (is) egy komoly átvilágítástra tett ígéretet, de a Fowler által leírtak után még rengeteg csontváz hullott ki abból a bizonyos szekrényből: nem csak, de a fejlesztő példájából is bátorságot merítve többen előálltak hasonló történetekkel, és az is kiderült, hogy az USA-n kívül is zajlottak zaklatási ügyben perek az Uber ellen.

Pokol

Még egy Hell nevű programot is kifejlesztettek, amivel a riválisokat, többek között a Lyft sofőrjeit követték le. Többek között a Waymo is megvádolta az Ubert ipari kémkedéssel. A program használatával állítólag 2016-ban hagytak fel. Travis Kallanick ugyancsak beletartozott abba a szűk körbe, aki tudott erről az etikátlan trükkről.

A vállalati kultúra és a működés terén elkövetettek azért is rossz fényt vetnek az Uberre, mert magáról előszeretettel kommunikálta a fiatalos, lendületes, technológiára és jövőre érzékeny, „homo novus”-hoz igazodó, új világ új vállalatának imidzsét a dinamikusan terjeszkedő cég.

Az Uber mellett az „egyetlen kattintás” jelentette praktikusság, és a sharing economy (mára némileg megkopott) renoméja mellett az egyik fő érv a taxisokkal szemben megfogalmazott negatív tapasztalatok átfordítása volt. Az enyhén szólva rendkívül rosszul veszi ki magát, hogy pont a nők nincsenek biztonságban egyes sofőröktől, akiket egy olyan cég foglalkoztat, ami hasonló dinamikájú benső ügyeivel is kifejezetten trehány módon foglalkozott. Sőt, akár abban is szerepe lehetett a munkakörnyezet tudatos „elmérgesítésével”, hogy ezek megtörténtek.

Hiába „fejezték le” a vezetői elitet, és fizettek több millió dollárnyi kártérítést a több ezernyi zaklatási ügy miatt. Ezúttal a belvilágon túl a külső visszaéléseivel is meg kellene küzdeniük. Ennek a kommunikációja ismét gyengének is hiteltelennek tűnik. Habár azt hirdetik, hogy igen fontosak számukra ezek az állítások, és mindegyiket komolyan veszik, ha a pereskedők úgy érzik, hogy az Uber célja a rendszerszintű probléma megszüntetése helyett a rájuk rossz fényt vető hangok mihamarabbi megszüntetése.

Ennek a kapcsán előszeretettel takaróznak azzal is, hogy az ügyek tárgyalásának módjába (választottbírósági eljárás) a sértett felek már az app letöltésével együtt eleve beleegyeztek. A techóriást sáskajárásként végigdúló botrányok után nehéz már elhinni nekik, hogy a kuncsaftjaik érdekeit tartanák elsősorban a szem előtt, hiszen a munkavállalóikkal is rendkívül mostohán bántak.

Hogyan jutott idáig az Uber?

A 2009-es alapítása során a cég már eleve agresszíven kerülte meg, és kísérelte meg lenyomni az összes konkurensét a piacon, magukat mindeközben startupként, és nem taxitársaságként prezentálva. A Kallanick által megalkotott híres-hírhedt 14 pontban pedig arra buzdította (jórészt burkoltan) az Uber munkatársait, hogy legyenek autonómok, és kompromisszumok helyett akkor is törjenek előre, valósítsák meg magukat, keressenek ösvényt a „csúcsra”, ha emiatt a kollégiáikkal is vitába keverednek.

Tehát a csapatmunka helyett egy jóval inkább versengő, a határok feszegetésére felhatalmazott egyénekre szabott rendszerről beszélhetünk, ami a vállalat különböző, államokon átívelő szervezetein belül létrehozták azokat a „viperafészkeket”, ahol a dolgozók egymást marták és fúrták meg az előrejutás reményében. A startupokkal a popkultúrában erősen összeforrt munkavállalói forradalom talán egyik legkeserűbb pirulája ez, amit az Uber kritikusabb, más igényeket támasztó munkatársainak, vagy épp az újabb kínos fiaskók kapcsán a nagyközönségnek és a szakmának is rendre le kell nyelnie.

Kallanick többek között az állandó, kényszeres bocsánatkéréseiről, vizsgálatok és jóvátételek ígérgetéséről híresült el. Működése utolsó periódusában ezek be nem váltása, az eltusolások és a többeket felháborító engedékenysége, a könnyed „megdorgálások” borzolták egyaránt a közvélemény és a befektetők kedélyeit.

Nem egyértelmű, miért is kellene ezúttal elhinni az Ubernek, hogy a sofőreik által elkövetett zaklatást méltányosabban kezelnék az áldozatok szempontjából, mint ahogy azt hosszú ideig nem tették meg a benső céges viszonyok között sem. A megrendült, eljátszott bizalmon túl a legsötétebb mementó talán az az egymásnak uszító, szabályokat rugalmasan kezelő céges kultúra, amikbe ezek a jelenségek illeszkednek.