2025 augusztus 03

Még nem döntöttek Hernádiról az Interpolnál

A lap csütörtöki cikke szerint erről a nemzetközi szervezetnél tájékoztatták őket, ahol azonban arra a kérdésükre nem válaszoltak, hogy mikorra születhet meg a döntés az ügyben.

A lap emlékeztet arra, hogy Hernádi Zsolt tavaly októberben került fel az Interpol körözési listájára, miután a horvát hatóságok kezdeményezték ezt, mert Hernádi Zsolt nem jelent meg egy tárgyaláson.

Az elnök vezérigazgató a napokban is cáfolta, hogy kapott volna hivatalos idézést a tárgyalásra, miként azt is többször tagadta, hogy ő vagy a cége bűncselekményt követett volna el a Mol-INA-ügyben. A horvát hatóságok Ivo Sanader volt miniszterelnök megvesztegetésével vádolják a magyar üzletembert.

Az előzmények

A Mol és a horvát kormány képviselői szeptember közepén kezdtek tárgyalásokat a horvát olajipari cég, az INA sorsáról, amelynek a két fél a legnagyobb tulajdonosa. A horvát rendőrség közvetlenül ezt megelőzően adott ki körözést Hernádi Zsolt ellen. Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. Az ebben foglaltakról a Mol jogi igazgatója és a magyar ügyészség is állást foglalt: Hernádi nem követett el bűncselekményt.

Az INA sorsáról folyó részvényesi egyeztetés után (szeptember 18-án) a magyar delegációt vezető (a Mol alelnöki tisztségét is betöltő) Csányi Sándort is meghallgatták a horvát rendőrségen, miként korábban a Mol más vezetőit is. A tárgyalás után a horvát fél bizakodóan nyilatkozott, a Mol képviselői annyit erősítettek meg, hogy a kiadott közlemény a közös álláspontot tartalmazza.

Zágrábi jelentések szerint a horvát rendőrség október 1-jén európai elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt ellen, a Mol elnök-vezérigazgatója állítólag az Interpol vörös körözési listájára is felkerült.

Az olajipari cég október 2-án reggel közleményben foglalta össze a médiában megjelent, Hernádi Zsolt elnök‐vezérigazgatót érintő esetleges nemzetközi elfogatóparancsról szóló hírekkel összefüggő véleményét.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.