2025 május 06

Még maradt az idehozott szemétből

A száz tonnányi bála egy gazzal benőtt udvarban rothad, bennük infúziós felszerelésekkel, injekciós tűkkel, motorolajos és növényvédő szeres flakonokkal.

A lap szerint hasonló a helyzet Vaskúton is, ahol a külföldről érkezett szemetet lefoglalta a rendőrség, és egy helyi hulladékgazdálkodási cég udvarán elkülönítve tárolják. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a németországi eredetű hulladék – 230 tonna – jelenleg már csak két településen, ezen belül három helyszínen maradt. A lap emlékeztetett: 2006-ban több mint 4 000 tonna sárga listás (környezet- és egészségkárosító) szemét érkezett illegálisan Magyarországra Németországból.

A szaktárca közlése szerint az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség már röviddel a botrány kirobbanása után felvette a kapcsolatot a német szövetségi minisztériummal és folyamatosan levelezett a két érintett német tartomány hulladékhatóságával. A tárgyalások eredményeként a hulladék nagy részét elszállították Magyarországról.