2024 december 21

Magyar-román határon átívelő program valósult meg

A beruházási program 2,25 millió euró vissza nem térítendő uniós támogatást nyert, az önerő 0,25 millió euró volt, amit 2010-ben a főpályázó, a Békés Megyei Önkormányzat biztosított. A projektben partnerként vett részt a Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A tükörprojekt keretében Aradon 1,5 millió euró beruházási összegből konferencia-központ épült.

Az intézményt fenntartó központ vezetője, Gara Ágnes megnyitó beszédében kiemelte: a kiállítás és rendezvényközpont újabb üzleti teret nyit a közép-békési városok, Békéscsaba, Békés és Gyula vállalkozói és Arad megye vállalkozói között, élénkíti a határokon átnyúló térségben a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. Emlékeztetett arra, hogy a folyamatban lévő projektet a megyei önkormányzattól a közigazgatás átszervezésekor átvette a megyei intézményfenntartó központ, és koordinálta a program befejezését.

Siófoki Attila a programban partnerként részt vevő Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány részéről hangsúlyozta: az épületkomplexum helyszínt kínál a békés megyei vállalkozásoknak arra, hogy itt találkozzanak más európai országok partnereivel is. A termékek számára 1291 négyzetméteres kiállítóhely áll rendelkezésre, a százhúsz főt befogadó konferenciaterem üzleti találkozókat tud fogadni.

Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte a kamara jó kapcsolatait Hargita és Kovászna megyével, a Kárpátokon túli együttműködéseket Ploiestiben, Brassóban és Bukarestben. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-román tagozatát a békés megyei kamara működteti Békéscsabán.

A Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Erdős Norbert arra mutatott rá, hogy a beruházás további közös projekteket generál majd, élénkíti a turizmust, hiszen a békéscsabai repülőtér mellett található, a híres gyulai gyógyfürdőtől hat kilométerre.