Sötét mód ikon
2026 június 09
LESZ: figyelmeztető sztrájk a repülőtéren

LESZ: figyelmeztető sztrájk a repülőtéren

A szakszervezet közleménye szerint a tárgyalásos megoldásban bízva egyeztetést kezdtek a Hochtief-Budapest Airport vezetőségével, érdemi megbeszélés azonban nem történt, a céget képviselő jogászok a problémák áttekintése helyett rögtön a sztrájktörvény értelmezésével, az elégséges szolgáltatás mértékének meghatározásával kezdték az egyeztetést. Az érdekképviselet a közleményben jelezte: sem a vezérigazgató, sem a HR-igazgató nem vett részt egy találkozón sem, és a LESZ által ismertetett követelésekre nem reagáltak.

A dolgozók a fizetések és a cafeteria legalább idei, már többször csökkentett értékének megőrzését, valamint a tavasszal bevezetett, napról napra változó munkaidő-beosztások újraszabályozását kérik. Emellett ragaszkodnak az üzemanyag-tankolásoknál használt elavult és balesetveszélyes berendezések cseréjéhez – közölte a LESZ. A szakszervezet szerint a dolgozók mellett a repülőtérre és a repülésbiztonságra is veszélyes a mára kialakult helyzet. Az érdekképviselet kitért arra is: hónapok óta növekszik az elégedetlenség a cégcsoportnál, néhány hete egy nagyobb csoport bejelentés nélküli sztrájkot – vadsztrájkot – tervezett, de a LESZ-nek sikerült erről lebeszélnie őket.

A cégvezetés további megszorításokat, fizetéscsökkentést helyezett kilátásba 2013-tól, emiatt a LESZ nem tud felelősséget vállalni a repülőtér zavartalan működéséért. Hétfőtől bármikor sor kerülhet figyelmeztető sztrájkra – fogalmaz közleményében a szakszervezet. A tájékoztatás szerint a 2008 tavaszán alakult LESZ a hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, jelenleg több mint ezer tagja van.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.