15 perces
Ütötték az OTP árfolyamát is a tegnapi piacnyitást követően, még kritikus 11000 forintos támasza alá is benézett a papír, de a nagy kilengésekkel tarkított kereskedés végül erre a lélektani értékre zárult. Letörés tehát nem érkezett, de a folytatás is hozhat izgalmakat, hiszen nem sikerült felszabadulnia a támasznak. 11000 szignifikáns elesésével nyílhat ki további több száz forintos tér a gyengülés előtt, ami egyelőre parkoló pályára állíthatja az emelkedéssel kapcsolatos reményeket. 11000 fölött maradva azonban elmondható lenne, hogy kritikus támaszt nem tört a korrekciója, konszolidációja során az árfolyam, ebben az esetben még képben maradhat a 11700 fölött érintett mindenkori tető is.
Támasz: 11000
Ellenállás: 11700

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Tegnap is kapott egy pofont a bankpapír, ebből azonban nem sikerült olyan meggyőzően magához térnie, mint a hétfőiből. A negatív hangulat végül a 11000-es szinthez szögezte az árfolyamot, nem tudott magasabban zárni a napon belüli kilengések ellenére sem. A tegnapi eséshez már érdemi forgalom is társult, a technikai kép alapján pedig a folytatásban is lehet ok az aggodalomra. Természetesen a 11000-es szint alá zárás jelenti itt is azt a negatív jelzést, ami további szinteket jelölhet ki lefelé, de az indikátorokra tekintve benne van a folytatásban a további lejtmenet. Ha valóban elesik a korábbi kitörési szint, akkor elsőként az 50 napos mozgóátlag lehet visszatesztelhető 10750 forintnál, ez alatt következhetnek csak a hosszabb távon is kritikus szintek, mint 10000 és a 200 napos mozgóátlag.
Támasz: 11000; 10750 (MA 50)
Ellenállás: 11700
