
Lazítanak a konvergenciaprogramon
Az eredeti konvergenciaprogramban Lengyelország már 2012-re tervezte 3,0 százalék alá csökkenteni GDP-arányos költségvetési hiányát, ebben azonban legnagyobb kereskedelmi partnere, az euróövezet recessziója megakadályozta. A dokumentum szerint a lengyel költségvetési hiány az idén a GDP 3,5 százaléka, jövőre 3,3 százaléka, 2015-ben 2,7 százaléka és 2016-ban 1,6 százaléka lesz. A pénzügyminisztérium várakozásai szerint az ország ellen életbe léptetett túlzottdeficit-eljárást 2014-ben szüntethetik meg.
Az új programtervezet szerint a lengyel GDP az idén 1,5 százalékkal, 2014-ben pedig 2,5 százalékkal emelkedik. Az államadósság az uniós metodika szerint a GDP 55,8 százaléka lesz az idén, 55,7 százaléka 2014-ben, 55,6 százaléka 2015-ben és 54,5 százaléka 2016-ban. „A GDP-arányos államadósság 2013 és 2016 között a költségvetés hitelfelvételi igénye, (…) a GDP-növekedés javulása és a zloty euróárfolyamának változása szerint alakul majd” – fogalmaz a dokumentum.
Lengyelország a 2013-as költségvetési tervben lefektetett 5,0 milliárd zlotynál nagyobb bevételre számít az állami vállalatok osztalék befizetéseiből. „A kincstár résztulajdonában lévő vállalatok által 2012-ben elért jó eredményeknek köszönhetően az idén a költségvetési tervben lefektetettnél nagyobb osztalékbevételre számíthatunk” – írja a pénzügyminisztérium módosított konvergenciaprogramjának tervezete.
Lengyelország nem tervezi az áfa változtatását az elkövetkező években. „A költségvetési egyensúlytalanságoknak a makrogazdasági stabilitás biztosítása és a hosszú távú növekedés alapjainak megteremtése érdekében elengedhetetlenül szükséges mérséklése, valamint a főbb exportpiacok növekedési esélyeinket rontó gyengesége szükségessé tette az áfa jelenlegi szintjének megtartását az elkövetkező évekre is” – szerepel a dokumentumban.
Lengyelország „ideiglenesen” 22 százalékról 23 százalékra emelte az áfát 2011-ben és 2014-ben tervezte azt visszaállítani az eredeti szintre. Márciusban azonban Donald Tusk miniszterelnök már jelezte, hogy az áfa visszaállításához a gazdaságnak „radikális növekedést” kellene mutatnia és annak csökkentését nem tartja túl valószínűnek.
A módosított konvergencia tervezetről kedden dönt a lengyel kormány.