A kormányfőnek a sajtó által Abenomics-nak elkeresztelt stratégiája „három nyílból” áll: erőteljes jegybanki lazítás a defláció letörésére, fiskális élénkítés és strukturális reform. Az első nyilat április elején a jegybank Abe által kinevezett új vezetése „lőtte ki”, amikor radikális mennyiségi könnyítést jelentett be – a pénzforgalom két éven belüli megduplázását és az újonnan kibocsátott államkötvények 70 százalékának felvásárlását -, míg a másodikat a kormány idei két, 20,2 ezer, valamint 13,2 ezer milliárd jenes élénkítő csomagja jelentette.
A lépéseket követően a tokiói értéktőzsde indexe közel ötéves csúcsra emelkedett, a jen árfolyama jelentősen gyengült, és a jegybank hangulatjelentése szerint a japán cégek egyre optimistábban tekintenek a jövőbe.
Az átfogó terv Abe szerint végleg kihúzhatja Japánt a másfél évtizede tartó deflációs csapdából, és újra a világgazdaság motorjává teheti az országot. A defláció – az árak csökkenése – ugyanis bármilyen kecsegtetően is hangzik az átlagfogyasztó számára, gazdaságilag káros: az áresés visszafogja a beruházásokat és a béreket, ezáltal pedig a fogyasztást és a profitot is.
Abe terve szerint a jegybanki lazítás lenyomja a kamatokat, ami megkönnyíti a cégek forráshoz jutását, a jen árfolyamának gyengítésével növeli az exportot, valamint felhajtja a részvényárakat, mindez pedig a vállalatok profitjának növekedéséhez vezet majd. Ennek köszönhetően a cégek növelik beruházásaikat és dolgozóik béreit, akik újra költekezni kezdenek, tovább pörgetve a gazdaság motorját. Az öngerjesztő mechanizmus beindulásáig a kormányzati élénkítés elősegíti a kereslet emelését, miközben a strukturális reformok növelik Japán versenyképességét és növekedési potenciálját.
Elemzők szerint húsz éve ez a legambiciózusabb terv Japán problémáinak leküzdésére, amelyek a szigetországi eszközár-buborék húsz évvel ezelőtti kidurranása óta tartanak. (Az eszközár-buborék a piaci áraknak a valós értéktől elrugaszkodó, jellemzően spekulatív emelkedését jelenti.)
Az impozáns tervbe ugyanakkor számos hiba csúszhat. Rövid távon a legfőbb aggodalom, hogy az infláció előbb fog beindulni, mint a bérnövekedés. Ezt vetíti előre, hogy a Reuters felmérése szerint a japán cégek 85 százaléka nem tervez béremelést az idén. Ahogy egy japán lap fogalmazott, az Abenomics egyelőre „a fizetésből élők rémálma”.
Az áremelkedés pedig könnyen alááshatja Abe kormányzását: habár a kabinet népszerűsége egyelőre az egekben van, a japán választók az elmúlt években gyorsan megváltoztatták pártpreferenciájukat. Márpedig a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) belső ügyeire rálátó források szerint Abének kezdeti sikere ellenére is komoly belső ellenzéke van, és egyesek már fenik a fogukat a kormányfői székre a párton belül.
Ha az LDP nem nyer nagyon a júliusi felsőházi választáson, akkor ismét megindulhatnak a párt hírhedt belső frakcióharcai, amelyek nagyban felelősek azért, hogy az 1955 és 2009 között egy kisebb megszakítással végig hatalmon lévő LDP nem tudta kezelni az ország gazdasági bajait – mondta az MTI-nek egy, a pártot jól ismerő forrás.
A jen gyengülésével járó infláció egyelőre éppen a legérzékenyebb területen, az energiapiacon érvényesült. Miközben az ország atomerőművei állnak, a cégek és a fogyasztók egyre többet kénytelenek fizetni az importált földgázért.
Hasonlóan súlyosak a terv pénzügyi veszélyei. A radikális monetáris politika egyes félelmek szerint újabb eszközár-buborékot okozhat, a kamatok esése a tőke nagyobb hozamot ígérő külföldi piacokra való kiáramlásához vezethet, a jen gyengülése pedig árfolyamháborút szíthat. Sokak szerint a program igencsak megkésett: 5-10 évvel ezelőtt sokkal nagyobb esély lett volna a sikerre.
Emellett az Abenomics nem jelent kúrát Japán két legfőbb gondjára: a népesség csökkenésére és az öregedésére, valamint a hatalmas államadósságra. A társadalom elöregedése növeli a költségvetés terheit és csökkenti a megtakarításokat, ami a jelenleg a GDP kétszeresét meghaladó, eddig belföldi forrásokból – nagyrészt nyugdíjalapok által – finanszírozott adósság fenntarthatóságát is kérdésessé teszi. Egy felmérés szerint Japán 3-4 százalékos állampapír-hozam mellett csődbe menne, s a belföldi források elapadása esetén valószínűtlen, hogy tartható a mostani egy százalék alatti kamat.
Ráadásul a munka legnehezebb része még hátravan: a harmadik „nyilat még csak most faragja” a kormány. Japán pusztán monetáris eszközökkel nem húzható ki a csávából, ugyanis a bajok nagyrészt strukturális jellegűek: a merev munkaerőpiac, a gazdaság zártsága és egyes szektorális kvázi-monopóliumok jelentik a fő kihívást.
E téren egyelőre keveset tudni Abe terveiről, de a jelek biztatóak. Az USA jóváhagyását követően Japán júliusban csatlakozhat a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű szabadkereskedelmi tárgyaláshoz, ami megnyithatja a hírhedten protekcionista szigetország piacát a külföldi verseny előtt. A kabinet júniusban publikálandó növekedési programjában várhatóan innováció-ösztönző, a dereguláció irányába mutató, a munkaerőpiacot rugalmasabbá tevő reformokat fog bejelenteni.
Ugyanakkor ezen lépések mindegyike komoly társadalmi és gazdasági érdekeket sért. A legfőbb ezek közül az LDP-ben nagy befolyással bíró mezőgazdasági lobbi TPP-ellenessége, ami megnehezítheti a piaci liberalizációt.
