Sötét mód ikon
2026 június 10
Kisvállalkozók képzése uniós támogatással

Kisvállalkozók képzése uniós támogatással

A képzési programban az ország 18 megyéjének kis- és mikrovállalkozásai, családi vállalkozásai kaptak lehetőséget alkalmazottaik szaktudásának, nyelvismeretének a bővítésére – közölte Hancz István.

Elmondta: egyebek között az uniós árufuvarozásra szakosító, fodrász-kozmetikus-sminkes, környezetvédelmi, vállalkozói ismereteket bővítő, kommunikációs és értékesítési ismereteket nyújtó képzéseket indított az IPOSZ a program keretében. Ugyanakkor angol és német nyelvtanfolyamokat is szerveztek.

A kurzusoknak 55 település adott helyszínt; a legtöbb oktatás Egerben és Győrben zajlott – ismertette a programot az alelnök.

Hancz István sikerként értékelte, hogy felhívásukra egy emberként mozdult meg az ország kézműves közössége, és népszerűvé váltak a tanfolyamok.

Herman István, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja (Fidesz) a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kisvállalkozások alkotják a nemzet gerincét, hiszen ők foglalkoztatják a munkavállalók 80 százalékát, illetve ők állítják elő a nemzeti össztermék felét.

A magyar iparosok folyamatos továbbképzése ugyanakkor rendkívül fontos, hiszen gyorsan változó világunkban szakmák halnak ki, és új szakmák születnek – mondta Herman István.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.