Kiakadt a Volkswagen vezére – lejáratják a dízelmotort?
Az intenzív kampánynak meg is lett a hatása, a dízelautók piaci részaránya csökken – mutatott rá. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez „méltánytalan” eljárás a dízeltechnológiával szemben, és szorgalmazta, hogy „tényszerű, kiegyensúlyozott” vita induljon a témában. Leszögezte: a legmodernebb dízeltechnológia kifejezetten jól teljesít klímavédelmi szempontból a szén-dioxid-kibocsátás területén.
A német nagyvárosok keresik a megoldást a lakott területek légszennyezésének csökkentésére. Stuttgartban és Münchenben ennek keretében felmerült a korosabb dízeljárművek kitiltásának az ötlete is a városközpontokból.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az Európában érvényes szabályok szerint azonban az autógyáraknak jelentősen csökkenteniük kell új modelljeik károsanyag-kibocsátását az elkövetkező években, ellenkező esetben súlyos bírsággal kell számolniuk.
„Nem lesz könnyű megvalósítani (a tiltást)” – jegyezte meg Matthias Müller. Kifejtette: a dízelmotorok egységnyi megtett útra vetítve kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinesek, és így kevesebb szén-dioxidot is bocsátanak ki.
A teljes járműflotta átlagában így nagyban hozzá tudnak járulni a klímavédelmi célok teljesítéséhez. Hozzátette: az viszont egyáltalán nem szerencsés fejlemény, hogy a vásárlói preferenciák az egyre nagyobb motorral rendelkező és egyre nehezebb, így nagyobb fogyasztású dízelautók irányába mutatnak.