Tőzsdei blogot indított nemrégiben Sarkadi-Szabó Kornél, a Hungária stratégiai igazgatója, a Shark-Vision ügyvezetője. A Shark-Vision témaválasztásaiban komoly, nyelvezetében könnyed. A legfrissebb bejegyzésből például megtudhatjuk, hogy miként próbált szerencsét a Pennsylvania-i egyetem diák kaszinójában két magyar „guru”: miután sikerült mindenki eszén túljárniuk, maga Fortuna állította meg őket a „gazdagság” kapujában.
Egy konstruktív realista
A bloger az egyik legismertebb tőzsdei elemző a pesti parketten. Önmagát folyamat elemzőnek tartja. Ugyanakkor a Facebook oldalán néha tőzsdei költeményeket is posztol. Az utóbbi években mind az elemzései, mind a versei olykor ironikus, olykor kritikus, de mindig őszinte hangnemet képviseltek.
Különösen emlékezetes két évvel ezelőtti, „Kegybanki” korlátok című stratégiai elemzése, melyet a Tőzsdefórum olvasóinak is bemutattunk. Még híre-hamva sem volt a „tapírnak”, amikor már arról írt, hogy bealkonyult a hitelből finanszírozott gazdaságélénkítésnek, s szerinte az adóssághegyeket nem lehet eltüntetni vagy elinflálni, legfeljebb kinőni. Ám ennek forrása már nem lehet a hitelből fizetett fogyasztás vagy az olcsó munkaerőre alapozott termelés, ahogy azt megszokhattuk.
Kritikus a hozzáállásom a pénzügyi rendszerhez, különösen azóta, hogy a Fed megnyitotta a pénzcsapokat, és sokáig számolatlanul szórta a likviditást a világ tőzsdéire, egész eszközosztályokat eltérítve ezzel a realitásoktól – mondta Sarkadi-Szabó Kornél, hozzátéve: de nem tekinti magát különösebben pesszimistának, inkább konstruktív realizmusra törekszik, minden kritika mellé az alternatív megoldást is hozzáteszi.
Esély a földre szállásra
Azt is észre kell venni – folytatta -, hogy nem véletlenül volt sötétebb tónusú a 2012-es stratégiája. Utólag ugyanis jól látható, hogy megvalósult az a forgatókönyv, amelyet felvázolt arra az évre, hiszen a hivatalos infláció akkor szorongatta a jegybankokat, így az átmeneti visszavonulás kódolva volt. Utána viszont ismét jött az elemzésben szintén vizionált újrainduló pénznyomda, ami a piacok egy részét tovább lökte a csúcsdöntések útján 2013-ban.
Véleménye szerint a Fed QE programjának fokozatos visszaszívásával most ismét esélyt kapnak a piacok, hogy közelítsenek egy valós árazáshoz. De ez csak lehetőség. Bár a pénznyomdát már alacsonyabb fokozatra kapcsolták, de nem tudhatjuk előre az árak pontos pályáját, az időzítést pláne, s hogy mi lesz a döntéshozók reakciója a mostani feltörekvő blokkbeli kamatemelési hullámra és a korábban szárnyaló eszközárak ingadozására. Nem kizárt, hogy a politikusok és a jegybankárok nem bírják majd a nyomást és újra a pénznyomdához nyúlnak. De az inga itt sem fog ugyanolyan pályán visszalengeni, a piacok történelme sohasem másolja pontosan önmagát. Sztárszegmensek elmúlnak, s újak születnek. Közben a tőzsdeindexek sem feltétlen omlanak össze. Igaz, ez utóbbit sem lehet teljes mértékben kizárni.
Lesz még egyszer Vadpiac? (részlet a blogról)
„…A 60-as, 70-es, 80-as évek hőskorszaka óta a tőzsde táptalaja alapvetően alakult át. Már rég nem csak belterjes brókerek és kalandorok kokainos játszótere, hanem a globális befektetők, megtakarítások terepe lett. (Ehhez persze hozzájárult Kína, az ázsiai, posztszocialista és dél-amerikai országok bekapcsolódása a zsugába.) Akár egyéni úton, akár nyugdíjpénztárak, alapok, egyéb intézményi szereplőkön keresztül ma már több személy van jelen a tőkepiacokon, mint amennyi Apple-terméket vesz vagy internetet használ. A világ legnagyobb forgalmú iparággá nőtte ki magát, ahol természetes módon az értékesítés, a marketing szerepe óriásira duzzadt. Az információs csatornák kitágultak, ami még tovább bonyolítja az ember eligazodását. A vevő pedig – megfelelő tapasztalat és tudás híján – vagy a múltbeli hozamok vagy a mindennapi életben szerzett információk, hatások alapján dönt egy-egy befektetési lehetőségről. Rendszerint tévesen.
A trendet a jegybankok zérókamat politikája és pénznyomdája rendkívüli módon felerősítette. Nem is beszélve a 2008-as Lehman Brothers csőd után elmaradt szabályozási szigorításról. A kiszámíthatóság, biztonság vagy kiugró hozamlehetőségek illúziójának keltése külön ’tudományág’ lett.
Meggyőződésem viszont, hogy a torta növekedéséből már nem lehet tartósan magas hozamot kicsikarni, csak a torta újraelosztásából. Más szóval a tőkepiacok, tőzsdék általános emelkedő hosszú szakasza, a vaktában hozott befektetési döntések mesés megtérülése véget érni látszik. A jegybanki kamatok, hozamok emelkedése, a pénznyomdák mérséklése elkezdte leolvasztani a mázat a mézédesnek tűnő befektetésekről. (Persze azt nem tudjuk, lesz-e újabb mázképzés idővel, azaz ismételt eszközvásárlás, de az megint egy más helyzet lenne.) Megjelent a keserű íz a piacon, ami a befektetői csalódás előjele.
A tőke át- és visszarendeződése elkezdődött. Ez nem jelent feltétlen globális összeomlást, de azt biztos, hogy egyes, évekig sztárolt egyedi sztorikra, szegmensekre a szereplők rá fognak unni és idővel bottal sem piszkálják meg, valamint eddig temetett eszközosztályok – ahol van érték és perspektíva – fokozatos feltámadását is végignézhetjük majd. Ilyen értelemben visszatér a Vadpiac, ahol számítani fog, hogy ki milyen pontosan céloz, mennyire gyorsan lő vagy éppen talál-e megfelelő fedezéket magának. „
