Az olasz kormány a GDP 3 %-ra vitte le a költségvetés deficitjét 2012-re a három évvel korábbi 5,5 -ről, az ír kormány 7,6-nál tart a korábbi 13,9-ről. A saját devizával rendelkező Egyesült Királyság szabadabban tudja megválasztani pénzpolitikáját, de a David Cameron vezette kormány hasonlóan 6,3 %-ra vitte le a 2009-es 11,5 %-os hiányt.

„Addig nem leszünk képesek egy érzékelhető gazdasági visszaemelkedést hosszú távú növekedési kilátásokkal elérni, amíg nem oldjuk meg az alapproblémát, mivel a túlzott költségvetési kiadások miatt szükséges hitelfelvétel aláássa a teljes gazdaságunkat”- mondta Cameron márciusban.

A németek ugyanekkor költségvetési többlettel dicsekedhetnek.

Bár a közvélemény meg van győződve arról, hogy Washingtonban fék nélkül növelik a kiadásokat, valójában az Egyesült Államok éves deficitje is a GDP 7%-ra szűkült a három éve mért 10,1 %-hoz képest.

Ezeket az országokat vizsgálva, a gazdaságuk alig növekedett. Az USA GDP növekedése a legmagasabb közülük, éves szinten 1,9 %-os várakozással, amit kifejezetten csökkenthetnek a további költségvetési megszorítások. Emlékezzünk, hogy a sok évvel ezelőtt törvénybe iktatott megszorítások és adóemelések éppen ez évben valósultak meg (végül is érvénybe lépett a költségvetési szakadék).

A megszorítás, mind gyógymód alig hatásos, mégis ez a gyakorlat. (Lásd még: https://tozsdeforum.hu/gazdasag/a-valsag-vegso-oka/).

Mit mondhatunk az elméleti győzelem és a politikai vereség közti ellentmondásról?

A szavazók úgy jelennek meg, hogy mindent szeretnének, de leginkább munkát és kisebb költségvetési deficitet. Talán a pénzügyi ösztönzés elleni politikai fellépés pusztán taktikázás?

Három válasz is adható erre a kérdésre.

Az egyik szerint az erkölcsi látásmód alakítja a politikát. A politikusok és a szavazók döntéseit nem a gazdasági kutatások eredményei alakítják ki, hanem a hit, amely gazdaságossági szempontok alapján akar igazságot tenni a tücsök és a hangya között.

Más vélemény szerint a politika a pénzes hitelezők érdekében jár el, akik attól tartanak, hogy súlyosan eladósodott kormányokon nagy lesz a kísértés, hogy magasabb inflációt gerjesszenek, amely csökkenti az államadósság reálértékét illetve a törlesztésekhez a gazdagokat nagyobb adók megfizetésére kényszeríti a jövőben.

A harmadik a demokratikus normákban gyökerezik. Ha a kormány célja valóban a választók akaratának követése, nem várható el, hogy a közkiadásokkal is takarékoskodjanak, amikor a választókat megszorításokkal gyötrik? Ha az egyének egyre szegényebbnek érzik magukat és visszafogják kiadásaikat, mi indokolja, hogy a választott képviselők éppen ellenkezőleg, a kiadások és az államadósság növeléséről döntsenek a nevükben?