2025 július 31

Kevésbé vonzó már a mosoly országa

Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy Thaiföld évek óta a társaság téli árualapjának egyik legfontosabb területe. Tájékoztatása szerint az idei téli szezon előfoglalási időszakában, kezdetben a 2012/13 téli szezonhoz képest látványosabb keresletet tapasztaltak, majd a kialakult belpolitikai helyzet hatására hirtelen megtorpant az érdeklődés.

Csökkentek az árak

Azóta árcsökkentéssel próbálják élénkíteni a keresletet, ami véleménye szerint eredményre vezet azzal együtt, hogy folyamatos és naprakész információval látják el az utasokat.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a thaiföldi utak iránti érdeklődés csökkenésével párhuzamosan látványosan nőtt a Karib térség iránti kereslet, Mexikó, Dominika, Kuba esetében minden korábbinál nagyobb árbevételt realizáltak, amely a kereslet átcsoportosulásának lehet az eredménye.

Közölte, hogy már elkezdték a 2014/15 téli szezon előkészítését és a kapacitások lekötését, amelynél az idei évhez képest Thaiföld esetében 10-15 százalékos emelkedéssel számolnak.

Mi okozta a visszaesést?

Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője azt közölte: ebben a téli szezonban több utat adtak el Thaiföldre, mint tavaly, azonban a foglalások nagy része még a krízis előtt történt. Ebben az időszakban már csak szórványosak az eladások erre az úti célra, így nem igazán tudják lemérni a belpolitikai helyzet hatását – tette hozzá.

Molnár Judit, az OTP Travel Kft. ügyvezető igazgatója rámutatott: a társaság nem tapasztalt érezhető visszaesést ebben a viszonylatban, igaz, hogy lekötött helyekkel nem hirdettek charter-járatokat Thaiföldre az utazási irodák. Az egyéni turisták utaznak, de tömeges érdeklődés nincs ebben a szezonban – mondta. A szakember sokkal inkább az általános gazdasági környezetnek és nem a zavargások hatásának tulajdonította az érdeklődés csökkenését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.