Rendkívüli Hírek:

2024 február 27

Kétmilliót perkálhat az ExxonMobil

A pénzügyminisztérium közleménye szerint az ExxonMobil megsértette az Ukrajnával kapcsolatban Oroszországra kivetett szankciókat azzal, hogy együttműködési szerződést írt alá 2014-ben oroszországi olaj- és gázipari projektekről a Rosznyeft vezérigazgatójával, Igor Szecsinnel.

Igor Szecsin szerepel azoknak az orosz vállalati vezetőknek a listáján, akikkel amerikai vállalatoknak a szankciók értelmében tilos üzleti kapcsolatra lépniük.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„Az Exxon a szankciók előírásait hanyag módon semmibe véve nem jelentette be önszántából az üzlet létrejöttét” – írja döntése indoklásában a pénzügyminisztérium.

Az Exxon „alapvetően tisztességtelennek” nevezte a pénzügyminisztérium lépését, megjegyezve, hogy a Rosznyefttel folytatott tárgyalásaiban szigorúan a Fehér Ház és a pénzügyminisztérium útmutatásait követve járt el. Az Exxon közleményében egyúttal rámutatott, hogy a Rosznyeft – vezérigazgatójával ellentétben – nem állt szankciók hatálya alatt.

Hangsúlyozta: a Fehér Ház egyértelműen közölte, hogy a szankciók bizonyos személyek és nem az általuk vezetett vállalatok ellen lettek életbe léptetve. Az Exxon közleményében azt vetette a pénzügyminisztérium szemére, hogy „visszamenőleg próbál érvényt szerezni egy elnöki rendelet új értelmezésének”.