2025 május 07

Kedvezően fogadták az új kormányt

Az FTSE MIB vezető tőzsdemutató – megelőzve a főbb európai indexeket – 1,8 százalékkal erősödött hétfőn a délelőtti órákban, magával húzva a többi fontosabb mutatót is. A tízéves lejáratú államkötvények hozama 0,09 százalékponttal esett, 3,975 százalékkal, ami a legalacsonyabb 2010 november óta.

Az olasz részvények alulteljesítettek eddig az idén, a MIB mindössze 1,8 százalékkal erősödött egy év alatt, miközben a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 5,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A Moody’s hitelminősítő már szombaton megerősítette Olaszország hosszú futamidejű államkötvény-kötelezettségeinek „Baa2” szintű, gyenge befektetési ajánlásúnak számító besorolását, de jelentősen rontotta az olasz gazdaság teljesítményére adott előrejelzését, és főleg emiatt fenntartotta az olasz adósosztályzat negatív kilátását. Az olasz gazdaság várható teljesítményével kapcsolatban a többi nagy hitelminősítő is igen borúlátó.

Enrico Letta kormányfő nagykoalícióval akarja kivezetni Olaszországot a válságból. Itáliát 1947 óta vezeti először baloldali és jobboldali erők, a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Szabadság Népe (PdL) koalíciója, kiegészülve Mario Monti eddigi miniszterelnök kis centrumpártjával. A 46 éves új miniszterelnök 21 fős kormányának korátlaga feltűnően alacsony, 53 év.