2024 december 22

Kedvező nemzetközi hangulat

A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője az MTI kérdésére elmondta: a nyitást követő emelkedés után kora délutánra kissé „lefékeztek” a befektetők, de a BUX a nap végére behozta az európai indexekkel szembeni lemaradását, és napi maximumán zárt.

Hozzáfűzte, hogy a Mol és az OTP húzta fel a budapesti részvényindexet, míg a kis papírok közül a BUX kosárba hétfőtől bekerült Synergon is több mint 1 százalékos pluszban zárta a hét első kereskedési napját. Kuti Ákos szerint egyértelműen a kedvező nemzetközi hangulat lendítette pluszba a BUX-ot délutánra.

Vozár Róbert, a QUAESTOR üzletkötője is hasonlóképpen vélekedett, hangsúlyozva, hogy a BUX ezúttal együtt tudott mozogni a többi európai indexszel, bár a forint inkább oldalazott hétfőn, legalábbis az euróval szemben. Kifejtette, hogy a nemzetközi optimizmust hétfőn leginkább az táplálta, hogy szeptemberben kedvezően alakult mind az euróövezeti, mind az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex.

A Mol 275 forinttal, 1,50 százalékkal 18.645 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 43 forinttal, 1,10 százalékkal 3.938 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 427 forintra emelkedett, forgalma 385,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 260 forinttal, 0,67 százalékkal 39.060 forintra nőtt, a részvények forgalma 269,4 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 110,0 millió forintos forgalom mellett 280 forinttal, 1,59 százalékkal 17.880 forintra erősödött.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.082,17 ponton zárt hétfőn, ez 3,55 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.