
Kártékonyak, rosszindulatúak, célzottan támadják meg áldozatukat
A Symantec 18. internetbiztonsági jelentése szerint 2012-ben a megelőző évhez képest 42 százalékkal nőtt a célzott támadások száma. Ezek gyakran szellemi termékek eltulajdonítására irányultak, és már nemcsak a nagy szervezeteket fenyegették – adta hírül a biztonsag.hu internetes portál. „Megállapítottuk, hogy a kiberbűnözők továbbra sem vesztettek a lendületükből. Folyamatosan új módjait keresik annak, hogy különféle méretű szervezetektől információkat lopjanak” – mondta Teasdale Harold, a Symantec magyarországi és szlovéniai menedzsere. ” Az információrobbanás, a virtualizáció, a mobilitás, a felhőalapú technológiák és általában az IT egyre szélesebb körű felhasználása miatt a cégeknek teljes mélységében kell átgondolniuk a biztonsági óvintézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben is a támadók előtt tudjanak járni” – tette hozzá a szakember.
A 250 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalatok körében nőtt leginkább a támadások száma, ami a 2011-ben regisztrált arányhoz képest tavaly háromszorosára, 31 százalékra emelkedett. Míg sok kkv úgy érzi, hogy nem kell tartani a támadásoktól, aközben a kiberbűnözők számára nagyon is vonzóak a banki információik, az ügyfeleikre vonatkozó adataik és a digitálisan tárolt szellemi termékeik. A webalapú támadások száma 30 százalékkal nőtt a 2012-ben regisztrálthoz képest. Nagy részüket kisvállalkozások feltört honlapjain keresztül hajtották végre. Ezeket a honlapokat a kompromittálásuk után nagyobb szervezetek ellen indított kibertámadások során használták fel az elkövetők – írja a többi között cikkében Csaba.