
Húsvét után rögtön megtalálták a befektetők a Magyar Telekom részvényeit. Ha ez azt jelenti, hogy rajtol a telefonpapír osztalék ralija, akkor idén tényleg joggal nevezhetjük „nyuszi ralinak”.
A tőzsdei rali jórészt pszichológiai hatásokkal magyarázható tőzsdei jelenség, amit nem lehet tisztán a piaci törvényszerűségekből levezetni. Míg a tengerentúlon a Mikulás ralinak becézett év végi hajrá a jellemző, addig a hazai osztalékfizetési szokásrend, nevezetesen az április végi, május eleji szelvényvágás és az évi egyszeri kifizetés eredménye a húsvéti vagy „nyuszi rali”. Ami jobbára a Magyar Telekomhoz köthető. Ráadásul, jól modellezhető, parkett eseményről van szó, hiszen nem csak az irány, de a mérték is becsülhető. Ha a rali kialakul, s nem jön közbe zavaró esemény, akkor az osztalékvágást megelőző hetekben legalább az osztalék mértékével szokott emelkedni az árfolyam, míg a szelvényvágást követő napon drámai kiárazódás történik, szintén nagyjából az osztalék mértékének megfelelően. Ezután a leggyakoribb jelenség az árfolyam lassú felépülése. Mindez jól hangzik, de az elmúlt években többször is zavar támadt a gépezetben. Pár éve a szektoradó miatti osztalékvágás (74 forintról 50 forintra), tavaly pedig a telefonadó híre törte derékba a szépen ívelő ralit, de olyat is láthattunk, hogy a válságkezelő pénzteremtés hatására szárnyaló tőzsdék ragadozó madárként emelték magasba az Mtel árfolyamát már az év elején, s azután épp akkor engedték el, amikor rendesen ralizni kellett volna.
Hogy idén mit várhatunk? Vélhetően csak a jövő héten vesz nagyobb lendületet az osztalék rali, annál is inkább, mert arra lehet számítani, hogy az óvatosabb befektetők megvárják, hogy a társaság közgyűlése megerősítse a menedzsment 50 forintos osztalékjavaslatát – mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Szerinte a papír nem csak 50 forintos osztalékkal vonzó, de még 40 forintossal is érdekes lenne. Bár a közgyűlés és az osztalékvágás között sokan beszállhatnak, illetve visszatérhetnek a papírba, mégis csak 430 környékéig lehet „biztosra” menni. A forintpiaci események és az osztalék fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak (a lengyel TPSA és a cseh Telefónika is megvágta az osztalékot) ugyanis lefékezhetik az árfolyam emelkedését. Az pedig, hogy lesz-e 500 forint tavasszal az Mtelekom, nagyban függ a nemzetközi hangulattól.
A chartra tekintve azt látjuk, hogy 412 forintnál áttörte a 200 napos mozgóátlagot a kurzus, így 430 forint felé veheti az irányt a hazai telekommunikációs cég. Tegnap 420 forinton zárt a papír, s Horváth Ákos elemző szerint 418 forinttól már a long pozíciók indokoltak. Azért egy stop-loss megbízás sem árt, mondjuk, 410 forinton.