Josipovic: nemzeti érdek, hogy az INA erős legyen
Ivo Josipovic a horvát közszolgálati rádió (HR) Egy kávé mellett című műsorában kijelentette: teljes mértékben támogatja a kormányt abban, hogy a meglévő mechanizmusokon keresztül érvényesítse a nemzeti érdeket. Úgy vélte, a nemzeti érdek az, hogy az INA nagy és erős regionális társaság legyen.
Ivo Josipovic szerint a közvélemény, a Mol Nyrt. és a politika is összekeveri a dolgokat az INA irányítása körüli vitában. Kijelentette: „függetlenül attól, hogy ki birtokolja a részvények többségét, az INA horvát cég, amellyel szemben a horvát gazdaságnak és a politikának is vannak bizonyos legitim elvárásai”. A köztársasági elnök szerint legitim az, ahogyan a horvát fél az INA-ról nem mint a Mol egy kis részéről, hanem mint egy nagy és erős regionális társaságról gondolkodik.
A köztársasági elnök egy héttel azután beszélt az ügyről, hogy a 49 százalékban a Mol tulajdonában álló INA három horvát igazgatósági tagja kifogásolta az igazgatóságon belüli viszonyokat, több irányítói jogot követelve a horvát félnek, s erre irányuló javaslatát a sajtóhoz is eljuttatta. Az INA-részvények 45 százaléka a horvát állam tulajdonában van. A múlt keddi igazgatósági ülésen azonban a javaslatról nem szavaztak, mert az INA közleménye szerint a javaslat nem volt eléggé kidolgozott. Ezt követően a felügyelő bizottság horvát tagjai – június óta másodszor – Áldott Zoltánnak, az INA elnök-vezérigazgatójának a leváltását is követelték.
Pénteken Zoran Milanovic miniszterelnök azt mondta, szerinte nem jó különbséget tenni az igazgatótanács horvát és magyar tagjai között, hiszen mindannyian a vállalat tulajdonosainak és alapítóinak érdekében tevékenykednek. Megjegyezte, hogy a tulajdonosok egyik képviselőjeként is beszél, hiszen a horvát kormánynak érdekeltsége van az INA-ban, a miniszterelnök bejelentette: még az idén ősszel lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy az INA-részvények ára „emelkedjen és ne csökkenjen”. Milanovic úgy vélekedett, hogy az igazgatóság horvát tagjainak az utóbbi napokban tett nyilatkozatai igazolhatatlanok a közérdek szempontjából. Hozzátette, Horvátország azt akarja, hogy az INA „erős, dinamikus, magas termelékenységű és nyereséges társaság legyen, és ez az egyetlen, ami számít”.
A Mol-csoport, amely az INA legnagyobb részvényese, úgy véli, hogy az INA egyes vezetőinek kijelentései nacionalisták – írta a Novi list a Mol közleményére hivatkozva. A lap hozzátette, hogy a Mol szerint a horvát olajtársaságban jobb irányba változtak a dolgok attól a pillanattól kezdve, hogy a Mol tulajdonosként belépett.