2025 július 18

Jól számoltak a spanyolok az államháztartás hiányáról

Maria Jesus Montero azt mondta, hogy tavaly az adóbevétel 7,6 százalékkal volt kisebb a megelőző évhez képest a koronavírus-járvány miatt hozott megszorító intézkedések hatására. A miniszter szerint az államháztartás idei deficitje alacsonyabb, a GDP 7,7 százaléka lesz, jövőre pedig még kisebb. A kormány elkötelezett, hogy a hiányt az EU által előírt 3 százalék alá szorítsa – tette hozzá. A spanyol gazdaság a második negyedévi, történetének legnagyobb visszaesése után a harmadik negyedévben erőteljesen nőtt, de ez a bővülés a negyedik negyedévben nem folytatódott a jegybank szerint a koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt, újabb megszorító intézkedések hatására.

A spanyol jegybank nemrég közölt előrejelzésében azzal számolt, hogy a negyedik negyedévben a GDP 0,8 százalékkal csökkent a harmadik negyedévvel szemben. A jegybank 10,7 és 11,6 százalék közötti tavalyi spanyol gazdasági csökkenésre számít, szeptemberben még 10,5 és 12,6 százalék közötti esést becsültek, miközben az idei évi növekedési előrejelzését 4,1-7,3 százalékról 4,2-8,6 százalékra javította. A jegybank idei évi előrejelzése már figyelembe vette az európai helyreállítási alapot is, amihez idén juthat hozzá Madrid. A jegybank szerint az extra forrás 1,3 százalékponttal növelheti a GDP-bővülést 2021-ben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.