2025 május 12

Jó napja volt ma Európának

Szépen teljesített mindenki

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 57,18 ponttal, 2,03 százalékkal, 2877,42 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 25,44 ponttal, 2,02 százalékkal, 1284,58 pontra emelkedett zárásra.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 145,63 ponttal, 2,48 százalékkal, 6012,81 pontra, a frankfurti DAX-index 163,68 ponttal, 1,79 százalékkal, 9331,48 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 93,11 ponttal, 2,24 százalékkal, 4248,45 pontra ugrott.

A piacok várakozással tekintenek a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hétvégi sanghaji pénzügyi csúcstalálkozójára, de több befektető nem bízik abban, hogy a pénzügyminiszterek és a jegybankárok kétnapos értekezlete jelentősen javíthatja a hangulatot.

„Egyre közelebb kerülünk a G20-ak tanácskozásához, de a piacok nem sokat várnak tőle” – mondta Alessandro Balsotti, a JCI Capital londoni brókercég vezető befektetési tanácsadója.

Jót tettek a gyorsjelentések

A befektetők szépen jutalmazták a kedvező gyorsjelentésekkel előrukkoló vállalatokat csütörtökön. Jól szerepeltek a pénzintézetek, köztük a Lloyds brit bank árfolyama 12 százalékkal ugrott meg a vártnál nagyobb nyereség és egy külön osztalék fizetésének hírére. Az AXA biztosító 1,5 százalékkal, a Deutsche Telekom pedig több mint 3 százalékkal drágult, miután a vártnál nagyobb nyereségről számolt be.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A Hochtief német építőipari konszern árfolyama 10 százalékkal emelkedett a vártnál jobb üzleti eredmény hatására, illetve annak köszönhetően, hogy európai divíziója hosszú évek óta először ért el átütő eredményeket.

A 600 legjelentősebb európai vállalatot tartalmazó páneurópai index, a Stoxx Europe 600 tagjai közül 53 százalék tett közzé a piaci várakozásoknak megfelelő vagy annál kedvezőbb eredményeket a tavalyi negyedik negyedévről.

Erősödő euró

A Citigroup amerikai befektetési bank csökkentette a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, ugyanakkor Nagy-Britannia kivételével továbbra is túlsúlyozásra javasolta az európai részvényeket.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,09 százalékos, az S&P 500-as pedig 0,01 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,26 százalékos mínuszban állt.

Az euró 1,1032 dolláron forgott, napi szinten 0,22 százalékkal erősödött a bankközi piacon. Egy euróért 1,0910 frankot kértek, 0,21 százalékkal emelkedett a közös európai fizetőeszköz árfolyama. A kőolaj világpiaci ára esik.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Este háromnegyed hatkor az északi-tengeri Brent könnyűolaj áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 33,84 dollárba került, 57 centtel, 1,66 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára áprilisi szállításra hordónként 80 centtel, 2,49 százalékkal, 31,35 dollárra süllyedt.

Eközben Budapesten

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Horváth István, a Raiffeisen Bank kötvénykereskedője elmondta, jó volt a forgalom a magyar tőzsdén. A BUX jól teljesített, bár nem napi csúcsán zárt, a kereskedés végén néhány részvénynél előkerültek a profitrealizáló eladók.

A nap nyertese a Magyar Telekom volt, az osztalékra tett javaslatról szóló hírek „vitték” a papírt. Az OTP emelkedéssel zárt, de a nap folyamán járt magasabban is, a Richter ugyanakkor napi csúcsán fejezte be a kereskedést – közölte a szakértő.

Csak a Mol csökkent

A Mol 5 forinttal, 0,04 százalékkal 13 880 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 101 forinttal, 1,73 százalékkal 5941 forintra erősödött, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 4,63 százalékkal 429 forintra nőtt, forgalma 2,5 milliárd forint volt.A Richter-papírok árfolyama 112 forinttal, 2,25 százalékkal 5082 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1702,43 ponton zárt csütörtökön, ez 5,97 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Szerdán a mérsékelten gyenge kezdés után nagy veszteséggel zártak a főbb európai értékpapírpiacok. Ugyanazon a napon a BUX 231,13 pontos, 1,00 százalékos csökkenéssel, 22 940,84 ponton zárt.