
Ingyenes fővárosi tömegközlekedés – Íme az érvek!
A tömegközlekedési szakemberek mindenütt programokat dolgoznak ki a problémák enyhítésére. Ezek közül az egyik az ingyenes tömegközlekedés. Legalábbis az észt fővárosban Tallinnban, ahol tavaly január óta a lakosok ingyen utazhatnak az autóbuszokon és a villamosokon. Mindössze annyira van szükségük, hogy két euróért vásároljanak egy kártyát, amely a személyi igazolványukkal együtt jogosulttá teszi őket a tömegközlekedési eszközök ingyenes használatára. A városba látogatóknak azonban fizetniük kell, nekik 1.60 euróba kerül a menetjegy.
Nem kell fizetniük a tallinniaknak a buszon és a villamoson
A legfrissebb vizsgálatok szerint a Tallinnban élők számára ingyenes közlekedés bevezetése elérte a célját. Csökkent az autók használata, többen utaznak az autóbuszokon és a villamosokon, különösen az anyagilag nehezebb helyzetben lévő belvárosiak körében lett népszerűbb a tömegközlekedés.
A kép azonban összetettebb, mint első pillanatra látszik. Tény, hogy a város autóforgalma, s ezzel az utak zsúfoltsága jelentősen csökkent. Az intézkedést követően három hónappal már tiz százalékkal kevesebb autóst számláltak a közlekedési szakemberek az utakon, s ez az arány azóta tovább javult.
Nagy a különbség a városrészek között
Az autóbuszokon és a villamosokon is többen utaztak. Ezt a Stockholmi Királyi Technikai Főiskola vizsgálata állapította meg, amely az idén januárban ismertette Washingtonban egy nemzetközi közlekedéstudományi konferencián tallinni kutatási eredményeit. Vizsgálatuk szerint a három százalékos növekedés nem kiugró, ám figyelembe kell venni, hogy a tömegközlekedés ingyenessé tétele előtt évről évre kevesebben használták az autóbuszokat és a villamosokat, ez a tendencia fordult meg.
A kutatás részletei azt is kimutatták, hogy meglehetősen nagy a különbség a különböző városrészek lakóinak utazási szokásaiban. A tömegközlekedési eszközök használata Tallinn észak-keleti részén például csaknem tíz százalékkal növekedett. Itt a legnagyobb a népsűrűség, s itt élnek a kevésbé tehetős emberek.
Gyorsult a közlekedés, csökkentek a költségek
A kutatás feltárta például azt is, hogy a jegyellenőrzések elmaradása gyorsította a közlekedést, mivel a járművek kevesebb álltak az állomásokon, emiatt csökkenteni lehetett a járatok számát. Mindez a tömegközlekedés működtetésének költségeit is enyhítette. A vizsgálat alapján világosan kirajzolódott a tendencia: Tallinnban a tömegközlekedés ingyenessé tétele nemcsak a mobilitás kedvezőbbé válását eredményezte, hanem jelentősen javította a környezet terhelését, tisztább városi levegőhöz vezetett, s ezáltal az emberek életminőségét is javította.
Lehetne ingyenes Budapesten a tömegközlekedés az itt élők számára? Egy ilyen elhatározás nyilván politikai és szakmai döntés kérdése. Mint ahogyan az is biztos, a főváros tömegközlekedésének működtetéséhez szükséges bevételek immár esztendők óta csak kisebb részben származnak a menetjegyek értékesítéséből. Arról nem is beszélve, hogy a menetjegyek díját évről évre az állam is számottevő summával egészítette ki.
Budapesten szemléletváltásra lenne szükség
Minden bizonnyal erős szemléletváltásra is szükség lenne a budapesti tömegközlekedésben valamiféle ingyenesség bevezetéséhez. Jóllehet a mostani rezsicsökkentéses politikai szezonban akár még el is képzelhetnénk egy ilyen típusú gondolkozást, ám ennek a valószínűsége meglehetősen kicsi.
A tapasztalataink szerint a város közlekedési vezetése egyelőre még csak dugódíjak ötleténél tart. Tallinn példája azonban jó érv az ingyenes fővárosi tömegközlekedés előnyeire.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.