
III. Budavári Sörfesztivál
Kézműves sört a népnek! blog annak járt utána a III. Budavári Sörfesztiválon (június 13-16.), hogy tapasztalható e sörfronton fejlődés. Kifejezetten a magyar kézműves söröket ízlelgettük, kóstolgattuk. Érdekfeszítő beszélgetéseket lehet folytatni a kiméréseknél, mert a csapolások nagy részét ugyan csinosabbnál csinosabb (többnyire hostess) lányok végzik, de szinte minden sör mérésnél megtalálható a sörfőző mester vagy tulajdonos, aki pontos felvilágosítással tud szolgálni a mesterművekről, pár kérdés után már jó ismerősként lehet beszélgetni a sör egyedi ízéről, zamatáról ami a komló, maláta, élesztő, vagy netán a gyümölcs összetevők arányán múlik.
A szombati napon ebédidő körül érkeztünk, de a fesztivál ekkor még csak ébredezett, a sörös pultok ugyan rogyásig tele voltak hideg csapolt sörrel, várták a látogatókat, akik ekkor még csak elvétve kószáltak üres söröskorsóikat lóbálva. A jóval erősebbnek gondolt szombati napon is a látogatók tömegesen csak este hat-hét óra után érkeztek meg. De ettől fogva tényleg egy gombostűt sem lehetett leejteni. Az elmaradt forgalom okaiként felmerült az is, hogy éppen egy hete volt a Főzdefeszt, ami igencsak ellátta minőségi sörrel az embereket. De a két közönség ízlése és a fesztivál tálalása azért merőben más.
A Budavári Sörfesztivál tehát kicsit másképp csatlakozik az utóbbi évben elindult sörforradalomhoz. Leginkább a multiknak kedvez, nekik van igazán pénzük bőségesen megfizetni a frekventáltabb belső udvar, azaz a nagy színpad körüli stand helyeket és a sörfogyasztás jutaléka sem olyan mérvű költség nekik, ami viszont a kézműves gyártóknak már húzós kifizetni. Az úgynevezett multi söriparnak nagy szüksége van az ilyen és hasonló fesztiválokra hogy kihozza a drágább sörét, mert itt azt is megveszik. Éves fogyásban nem sokat jelent, de reklámnak remek alkalom. Mert a söripar jelenlegi helyzetét az amúgy csökkenő magyar átlag fogyasztás jellemzi az alacsonyabb árú un. budget sörök felé történő elmozdulással együtt. A magasabb árú minőségibb sörökön pedig magasabb a haszon. De ilyen alkalmakkor is ünnepelni kell, hogy a nehézségek ellenére van jó magyar kézműves sör, van élettér a nagy multik árnyékában is.
Különlegességek:
A hazai sörfőzdék közül többen a sörfesztiválra időzítették újdonságaikat. A Gyertyános Sörfőzde 18 féle gyógynövény felhasználásával készülő, Elixír 18 névre keresztelt sörkülönlegessége is a nyárnyitó sörünnepen debütál, ahol a nagyérdemű megismerheti a Köleses Sör igazán nyári, mézes-köleses sörét is.
A további szezonális újdonságok között megtalálhatóak a magyarhertelendi Kapucinus Sörfőzde Meggyes barna és Bodzás világos sörei, valamint a ház vörös sörspecialitása, a Söröstyén is. A Domján Sörfőzde valódi gyümölccsel együtt érlelt meggyes sörével, míg a dombóvári Kissler Sörfőzde világos sörből készült sörpárlatával érkezik a fesztiválra, valamint bemutatja Kissler Fito elnevezésű, homoktövissel és bazsalikommal készült 5,7%-os erősségű lagerét is. És az újdonságoknak ezzel még nincs vége, hiszen a miskolci Zip’s Brewhouse egy igazi nyári frissítővel készül: első alkalommal főz világos ale-t, úgynevezett arató sört a sörünnepre, amely ízében leginkább a citrusos búzasörök világát idézi.
A kisüzemi sörfőzdék kínálata lehetett volna teljesebb, mert például az előző hétvégén megtartott Főzdefeszten, az első beharangozó sajtótájékoztató után a Fóti Kézműves Sörfőzde visszamondta a jelenlétet, a szervezők indokolatlanul magas árképzése miatt, így például a sörház kitűnő, erősen komlózott magas alkoholfokú szűretlen világos söre a Keserű Méz csak másik sörforgalmazó révén került ki.
A vendégek felhőtlen szórakozásáról a közel 200 minőségi nedű, az exkluzív környezet és az utcabáli hangulat mellett számos fellépő is gondoskodik. A fesztivál színpadán koncertet ad többek között Charlie, a Ganxta Zolee és a Kartel, a Mystery Gang, a ZUP, a Balkan Fanatik, a Joe Cocker Coverband és a Doors Emlékzenekar, akik maximálisan ki tudják szolgálni a sörkedvelő közönséget. A humor rajongói a Dumaszínház előadásira koccinthatnak, míg a musicalek és a tehetségkutató műsorok szerelmesei szombaton 16:00 órától a Starfactory című darabból kaphattak ízelítőt.