A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Hétfőn összeomlik egy nemzetközi nagybank
A gyakorlat célja az együttműködés javítása a két ország között egy krízishelyzetben – közölte az amerikai pénzügyminisztérium. A brit pénzügyminisztérium pedig jelezte, hogy a szimulációs gyakorlat eredményét már hétfőn este nyilvánosságra hozzák.
A szimulációs gyakorlat mintegy két héttel előzi meg az Európai Központi Bank (EKB) és az európai bankfelügyelet (EBA) európai bankrendszeren végzett stressz-tesztje eredményének a közzétételét. A stressz-teszttel ellentétben azonban a szimulációs gyakorlaton a hatóságok nem valós, hanem fiktív adatokkal dolgoznak majd. „Egyetlen konkrét bankról sincs szó” – szögezte le a brit pénzügyminisztérium.
A zárt ajtók mögött megrendezett krízisgyakorlaton Jack Lew amerikai pénzügyminiszter és Janet Yellen Fed-elnök is részt vesz, a brit oldalon pedig kollégáik, George Osborne és Mark Carney lesznek jelen. „Meg kell győződnünk róla, hogy egy bank összeomlásának a terheit a jövőben már nem az adófizetők viselik” – hangsúlyozta George Osborne pénzügyminiszter. „Nagyon fontos, hogy javítsuk az országok közötti együttműködést ezen a téren” – tette hozzá.
A Lehman Brothers 2008-as összeomlása a katasztrófa szélére sodorta a nemzetközi pénzügyi rendszert. A láncreakciót csak hatalmas amerikai állami pénzügy támogatással lehetett megállítani. Számos brit bank is – például a Royal Bank of Scotland – csak adófizetői pénzekkel tudott talpon maradni.