2025 július 31

Hathetes mélyponton a Nikkei

Az egész régióban irányadó tokiói Nikkei-225 index 0,4 százalékot esett, ezzel hathetes mélypontra süllyedt, elsősorban a japán jen erősödése miatt. Piaci félelmek esetén – mint amilyen ez a mostani időszak az Ukrajna körüli válság és részben a kínai gazdaságnak a vártnál gyengébb teljesítménye miatt – a japán deviza menedékeszközként szolgál. A szokásosnál nagyobb kereslet miatt erősödött az árfolyama, és ez rossz az exportra termelő japán cégeknek, ezért esett az index. A múlt héten több mint 6 százalékot gyengült a mutató, utoljára 9 hónapja zuhant ekkorát egy hét alatt.

tőzsde ázsia 121221Korea és Kína emelkedett

Dél-Koreában a szöuli Kospi mutató 0,4 százalékot javult, de a külföldi befektetők ismét – immár az egymást követő hatodik kereskedési napon – nagyobb értékben adtak el részvényt, mint amennyiért vettek.

Kínában a sanghaji tőzsde összetett mutatója 0,82 százalékot erősödött, elsősorban annak köszönhetően, hogy hétfőtől kiszélesítették a jüan dollárral szembeni árfolyamsávját. Ez azt jelenti, hogy a napon belüli devizakereskedelemben már nem egy, hanem két százalékkal térhet el a kínai deviza árfolyama a központi bank által meghatározott hivatalos középárfolyamtól.

Mínuszban Hong Kong és Ausztrália

A még nyitva tartó hongkongi tőzsde Hang Seng indexe 0,25 százalékos mínuszban volt. A befektetők a globális trendet követve itt is inkább eladtak a kínai gazdasági növekedéssel kapcsolatos és az Ukrajna körüli bizonytalanság miatt.

sydney_tozsde_ausztralia_asx_140205A kockázatkerülés éreztette hatását Ausztráliában is, Sydneyben az S&P/ASX-200 index 0,22 százalékot esett.

Hathavi csúcson az arany

Az északi-tengeri Brent típusú kőolajból egy hordó (159 liter) áprilisi szállításra 107,98 dollár volt, 29 centtel a pénteki záróár alatt. Az amerikai WTI olajfajta ára 10 centtel esett, magyar idő szerint fél kilenc előtt 98,48 dolláron állt.

Az arany, amely szintén menedékeszköz zivataros időkben, hathavi csúcson, unciánként 1391,76 dolláron is járt, miután a múlt héten 3 százalékot drágult. Reggel 1383,90 dollár volt az árfolyama.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.