2024 december 22

Háromszáz árus a hortobágyi hídi vásáron

A hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál szombaton megkezdődött a puszta egyik legnagyobb nyári rendezvénye, a hagyományos hídi vásár, amelyen az idén csaknem háromszáz árus kínálja a portékáját – tájékoztatta Csibi Gábor főrendező az MTI-t.


A csikósok, a kondások, a bojtárok, a népművészek és az iparművészek utcáiban számos régi mesterség mai folytatója mutatja be termékeit az augusztus 20-ig tartó kirakodóvásárban – tette hozzá.

Benépesült a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) látogatóközpontjának kézművesudvara is, ahol 14 műhelyben és 30 sátorban 50 kézműves várja az érdeklődőket – közölte Lisztes László, a HNP turisztikai referense.

Egyebek mellett a viseletkészítő, a nemezelő-, a szíjgyártó-, a szövő-, a fazekas-, a faműves- és a kovácsműhelyekbe várják a hagyományok iránt érdeklődőket.

A hétvégén 25-30 ezer látogatót várnak a vásári forgatagba, a vízi színpadon hagyományőrző művészeti csoportok műsorát is megtekinthetik.

A híres hortobágyi kirakodóvásár története az 1800-as évek elején kezdődött, amikor a debreceni és környékbeli gazdák állatvásárokat tartottak a Kilenclyukú híd lábánál. Akkor még főként lovak, szarvasmarhák, birkák és sertések cseréltek gazdát.