Ez megint nagyon fájhat a görögöknek
Ismertette az új kormány programját
Az új Ciprasz-kormány hétfőn terjesztette be a parlamentben a nemzetközi hitelezők elvárásainak megfelelő, a 2016-os évre szóló költségvetését. A régi-új miniszterelnök ezzel egy időben ismertette a kormánynak a következő négy évre szóló programját, amelynek intézkedéseivel várhatóan a görög gazdaság 2017-ben újra növekedésnek indulhat.
A költségvetési tervezet összesen 6,4 milliárd eurót kitevő megszorító intézkedéseket tartalmaz az idei és a következő évre. Ciprasz, aki röviddel azután mondott le augusztusban, hogy – korábbi ígéreteivel ellentétben – aláírta a harmadik, 86 milliárd eurós mentőcsomagról szóló megállapodást, közölte a törvényhozókkal, keményen fog tárgyalni a hitelezőkkel az adósságcsökkentésért.
Az eurózóna pénzügyminiszterei beleegyeztek abba, hogy amennyiben Görögország megfelel a mentőcsomag által előírt, az év végéig teljesítendő feltételeknek, tárgyalnak a görög adósság összetételének korlátozott átalakításáról, de semmiképpen sem annak leírásáról.
Ígéretet tett az átalakításra
A hitelezők feltételei között a nyugdíj-, az adó- és a közigazgatási rendszer átfogó reformjai szerepelnek. A szeptemberben újra kormányfőnek választott Ciprasz szerint a kormány meg fogja hozni a mentőcsomag feltételeinek sikeres felülvizsgálatát biztosító törvényeket, ami elkerülhetetlen az adósság újratárgyalásához és a gazdasági fellendüléshez.
A kormány céljául tűzte ki, hogy húsz hónapon belül helyreállítja az ország tőkepiaci finanszírozását, és arra számít, hogy a gazdasági növekedés a jövő év első felében megindul – mondta a miniszterelnök.
Hozzátette, a tervek között a bankok minél hamarabbi feltőkésítése is szerepel, hogy visszacsalogassák a befektetőket Görögországba.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Vége a harcnak
Görög tisztviselők szerint Ciprasz és a szeptemberi választásokat megnyerő Sziriza párt átmenetileg felfüggesztette a hitelezőkkel szemben folytatott harcot annak érdekében, hogy feltételeiknek megfelelve, mihamarabb el tudják érni az adósságcsökkentést és a gazdasági önállóságot.
Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter korábban Luxemburgban találkozott euróövezeti kollégáival, hogy megvitassa azt a negyvenhárom görög reformot, amelyeket a mentőcsomag értelmében november közepéig kell meghoznia Athénnak. A görög kormány csak így válik jogosulttá a mentőcsomag következő részletének folyósítására és a bankok feltőkésítésére.
Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminisztereit összefogó testületnek, az úgynevezett eurócsoportnak az elnöke a találkozót követően közölte, hisz abban, hogy Athén ezúttal komolyan gondolja a megbeszélt változtatások teljesítését. Ugyanakkor a görög kormánynak először is el kell fogadtatnia a törvényhozással a megszorításokat – mondta. Ciprasz beszéde egy háromnapos vitát nyitott meg a parlamentben, amely szerdán este bizalmi szavazással záródik.