Export Expressz kkv-programot indított a kereskedőház
Elmondta: a programban a kis- és középvállalkozások magas hozzáadott értékű termékeiből, szolgáltatásaiból külpiaci kínálatot állítanak össze, ezek a külpiacon bizonyítva zászlóshajóként utat nyithatnak további magyar cégek számára, kiemelt figyelmet kapnak a innovatív startup cégek, illetve segítik a határon túli magyar és az anyaország cégei közötti együttműködést. Hozzátette: a korábbi programokra, eszközökre építve az új programmal még szélesebb lehetőséget nyújtanak a magyar kkv-nak a külpiaci jutáshoz. Ducsai-Oláh Zsanett elmondta, hogy az Export Expressz programban exportorientált stratégiát valósítanak meg, a legpiacképesebb iparágakban 20-30 már eddig is sikeres exportőrt további lehetőséghez segítik, ezek a cégek pedig zászlóshajóként utat nyitnak, magukkal viszik a többi magyar céget. A programban a kiváló magyar élelmiszerek külpiaci megjelenéséhez megalkották az Áldomás ernyőmárkanevet, amely a programhoz kapcsolódó magyar élelmiszeripar termékek egységes megjelenítését szolgálja. A nemzetközileg is versenyképes technológiákat, vállalkozásokat is felkarolják – ismertette a programot a vezérigazgató, kiemelve, hogy október 15-étől a kereskedőház tematikus weboldalán jelezhetik a projektgazdák külpiaci szándékukat. A vezérigazgató szerint a Magyarországon születő technológiákkal már eddig is lehetett külpiacon jelentkező problémákat megoldani. Ducsai-Oláh Zsanett szólt arról, hogy a programban építenek a magyar származású külpiacon sikeres üzletemberekre is, akik kapcsolataik, gazdasági súlyuk révén segítenének az anyaország cégeinek. A programban felhívást tesznek közzé a nagykövetségeken, a kereskedelmi hálózaton, hogy újabb magyar származású üzleti partnerekkel bővüljön a hálózat – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint a program három eleme külön-külön is megállja a helyét, de egymást erősítve még hatékonyabb lehet. A sajtótájékoztatón Klimovitsky Szabó Szilvia, a kereskedőház partnere elmondta, hogy Kaliforminában él, alelnöke a magyar-amerikai kereskedelmi kamarának, befektetési vállalkozást vezet, kapcsolati hálózatát felajánlotta a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak, Hrivnák Tünde, a By Me divatmárka tulajdonosa és tervezője elmondta, hogy sikeresen juttatta külpiacra prémium kollekcióját, amely magyar népi motívumot – kalocsai, matyó – használ, autentikus, professzionális kézi hímzéseket alkalmaz. Bokrosi Máté, a Zador Fine Bar szappan márka név tulajdonosa kiemelte, hogy a kereskedőházzal közösen lépett külpiacra, tavaly Dubaiban és Moszkvában mutatta be termékeit, a helyi engedélyezést a kereskedőház képviselete nélkül nehéz lett volna megszerezni, jelenleg 8 országban értékesítenek. Antal Csaba, a Velo-track kerékpárnyomkövető termék ötletgazdája elmondta, hogy egy éves IT-cégként a kereskedőház izraeli kiállításon való részvételi lehetőségére jelentkeztek, és mutatathatták be terméküket, amely iránt jelentős az érdeklődés.