2024 március 29

Étrend-kiegészítők a Versenyhivatal célkeresztjében

A közlemény szerint a GVH-hoz számos panasz érkezett az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban. A hivatal úgy véli, hogy a termékek telemarketinges népszerűsítése során a cégek jelentős információkat hallgatnak el a fogyasztók elől, például a kereskedelmi gyakorlat célját, a vállalkozás pontos nevét és címét, illetve a szerződéstől történő elállás feltételeit.

A megkeresést követően a cégek a postai úton megküldött csomaghoz számlát, illetve fizetési felszólítást mellékeltek, melyek azt a hamis benyomást kelthetik a fogyasztóban, hogy már megrendelte a termékeket. A GVH korábban tájékoztatóban foglalta össze a csomagküldő kereskedelem egyes kockázatait, például a telefonon hirdetett ingyenes próbacsomagok veszélyeit. Az eljárás lefolytatására három hónap áll a versenyhivatal rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.