2025 június 01

Esik az arany és az olaj

Középpontban a Fed-ülés és a krími helyzet, esik az arany

fed 130920A vasárnapi krími népszavazás után a piac sokkal keményebb szankciók kivetésére számított a nyugati országok részéről, így a jelképesnek mondható intézkedések hírére emelkedni kezdtek a piacok tegnap, ez pedig a menedékeszköznek számító arany árfolyamát is visszavetette. Az EU külügyminiszterei tegnap 13 oroszbarát ukrán vezető bankszámlájának befagyasztása és utazási tilalom érvénybe léptetése mellett döntöttek, míg Barack Obama szintén számlabefagyasztás mellett határozott, illetve vízumkiadási tilalmat rendelt el.

A piaci szereplők emellett a ma kezdődő Fed-ülésre is nagy figyelmet fordítanak, a jegybank minden bizonnyal soron következő harmadik ülésén is a kötvényvásárlási program újabb csökkentését jelenti be holnap. A megelőző két ülésen az eszközvásárlási keretösszeg 10-10 milliárd dolláros lefaragása a program fokozatos leállítására utalt, így megítélésünk szerint szerdán is hasonló mértékben lassíthatják a pénznyomtatás ütemét, 65-ről 55 milliárd dollárra.

Emellett nagy várakozás előzi meg a jegybank iránymutatását is. A friss gazdasági prognózisból kiderülhet a befektetők számára, hogy a testület továbbra is bízik-e a gazdaság javuló teljesítményében. Ez idáig fenntartották azt, hogy míg a munkanélküliség nem éri el a 6,5%-ot, vagy az infláció a 2,5%-ot, addig nem várható kamatemelés. Ugyan a munkanélküliség lassan már közelít az elvárt szinthez, legutóbb 6,7%-ot mértek, a döntéshozók utaltak arra, hogy szélesebb körben vizsgálják meg a gazdaság teljesítményét, mielőtt kamatemelésről döntenének. A szerdai kamatdöntő ülést sajtótájékoztató követi, így az újságírók először tehetnek fel kérdéseket az új vezető, Janet Yellen felé.

A spot arany árfolyama mintegy fél százalékos esés után jelenleg 1 360 dollár körül mozog unciánként, míg az áprilisi szállítású nemesfémmel 1 359 dolláron kereskednek.

A nyugati országok szankcióra figyelt a piac, esett az olaj ára

tengeri_olajkut_nyersanyag_123rfÚgy tűnik, az USA és az Európai Unió Oroszországgal szembeni intézkedései nem váltották be a hozzájuk fűzött piaci várakozásokat. A tegnapi kereskedéskor az amerikai WTI könnyűolaj és a Brent olaj hordónkénti árfolyama is egyaránt több, mint 1,4%-kal esett tegnap. Ezzel a befektetői aggodalmak mérséklődtek az oroszországi olaj- és földgázszállítmányok esetleges csökkenését vagy akár visszatartását illetően.

A piaci várakozások szerint az amerikai kőolajkészletek sorozatban 9. hete emelkedhettek, az elmúlt héten vélhetően 2,63 millió hordóval bővültek a készletek. A konszenzus 650 ezer hordós eséssel számol a dízel és a fűtőolaj készleteit illetően, míg a benzinkészletek vélhetően 1,53 millió hordóval zsugorodtak a múlt hét folyamán. A hivatalos jelentést szerdán, hazai idő szerint 16:30-kor teszi közzé az amerikai Energiaügyi Minisztérium.

A kormányzati jelentéstől eltérően, saját módszertan szerint számított jelentést tesz közzé ma késő este az amerikai ásványolaj szövetség (API). Az API adatai a finomítók, tározók, valamint az olajvezetékek üzemletetőitől származnak, önkéntes bevallási alapon. Az API jelentését az energiaügyi tárca is bekéri a hivatalos publikáció elkészítéséhez.

Az árpilisi szállítású WTI olaj jegyzése jelenleg 98,2 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén áprilisi szállítású Brent olajjal 106,7 dolláron kereskednek.