2025 május 07

Erősítettek a spanyolok

Az idei első három hónapban a hiány 17,1 milliárd euró volt, a GDP 1,6 százaléka, szemben az egy évvel korábbi 2 százalékkal.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek júliusban döntöttek arról, hogy Spanyolország 2012. évi GDP-arányos államháztartási deficitje a korábban célként kitűzött 5,3 százalék helyett 6,3 százalék lehet, de 2014-ben már csak 2,8 százalékot érhet el. Ezzel a miniszterek egy évvel, 2014-re meghosszabbították az államháztartás hiány 3 százalékos uniós küszöb alá szorításának határidejét.

A spanyol gazdaság teljesítménye az utóbbi két évben folyamatosan csökkent. A spanyol központi bank egy hete kedden közzétett prognózisa szerint az első negyedévben 0,5 százalékkal csökkent az ország hazai összterméke az előző negyedévhez képest és 2 százalékkal esett a múlt év hasonló időszakával összevetve.

A GDP-arányos spanyol államadósság az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint tavaly 84,2 százalékra emelkedett az előző év végi 69,3 százalékról.

Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságában az ingatlanpiac összeomlása indította el a válságot, ami megrázta az ország bankrendszerét. A helyzetet rontja a 27 százalékhoz közelítő munkanélküliség, miközben nagy terheket rónak a lakosságra a megszorító intézkedések is.