2025 május 05

Emelt értékesítés a kötvényaukción

Az ÁKK az aukcióra vitt 3 éves kötvényből a megszokott 20 milliárd forintot hirdette meg, amit közel négyszeres túljegyzés fogadott. Az elsődleges forgalmazók által benyújtott 78,400 milliárd forint ajánlatból az ÁKK az előző aukciónál alacsonyabb átlaghozamon 30 milliárd forintot fogadott el, így a meghirdetett összegnél 10 milliárd forinttal többet értékesített a 16/D jelű, 2016. december 22-én lejáró papírból. Az aukción 4,59 százalékos átlaghozam alakult ki, 6 bázisponttal alacsonyabb a 3 éves lejárat 4,65 százalékos másodpiaci referenciahozamánál, illetve az előző, két héttel ezelőtti aukció szintén 4,65 százalékos átlaghozamánál.

Az előző aukción szintén magas, közel ötszörös túljegyzés után értékesített 16 bázispontos hozamcsökkenéssel szintén 10 milliárd forinttal megemelt összeget a kötvényből az ÁKK. A 15 milliárd forint értékben meghirdetett 5 éves lejáratú kötvényt több mint négyszeres túljegyzés fogadta a csütörtöki aukción. A 65,650 milliárd forintos ajánlattételből az ÁKK 22,5 milliárd forintot fogadott el, azaz a 3 éves kötvényhez hasonlóan a meghirdetett összeg másfélszeresét értékesítette az előző aukciónál alacsonyabb átlaghozammal.

Az aukciós átlaghozam 24 bázisponttal 4,85 százalékra csökkent az előző, 5,09 százalékról és 8 bázisponttal bizonyult alacsonyabbnak a másodpiacon az 5 éves lejáratra az előző kereskedési napon, kedden kialakult 4,93 százalékos referenciahozamnál. Jelentős, több mint ötszörös túljegyzés fogadta a 10 milliárd forint értékben meghirdetett 10 éves lejáratú kötvényt is a csütörtöki aukción, és az ÁKK ebből a papírból is a meghirdetett összegnek a másfélszeresét értékesítette számottevő hozamcsökkenéssel.

Az 56,170 milliárd forintos ajánlattételből 15 milliárd forintot fogadott el az ÁKK 5,21 százalékos, az előző, 5,99 százalékosnál 78 bázisponttal alacsonyabb átlaghozammal, 11 bázisponttal a 10 éves papírra kedden a másodpiacon kialakult 5,32 százalékos referenciahozam alatt.