Sötét mód ikon
2026 június 09
Elöregszik Kína

Elöregszik Kína

2012 végén nem sokkal 937 millió felett volt a munkaképes korúak száma, s „hosszabb ideje” ez volt az első év, hogy az ország abszolút csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. A szakemberek a magyarázatot a termékenységi ráta változásában, a gyermekszületések számának csökkenésében látják.

Ennek oka egyrészt a családtervezési politika, másrészt az, hogy elsősorban a városi lakosság körében alábbhagyott a gyermekvállalási kedv – vélik a szakemberek. Kínában 2012-ben 52,57 százalék volt a városi népesség aránya, 1,3 százalékponttal magasabb az előző évinél.

A demográfusok szerint Kínában legalább 2030-ig folyamatos és komoly mértékű visszaesésre kell számítani a munkaképes korúak, vagyis a 15 és 59 év közöttiek körében. 2012-ben a teljes népesség 69,2 százalékát adták, az arány 0,6 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évben mértnél.

2012 végén Kína népessége 1 milliárd 354 millió volt, egy év alatt 6,69 millióval bővült. Összesen 16,35 millió születést regisztráltak az országban; a születési ráta 12,1 százalék volt, 0,017 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A statisztikai hivatal vezetője, Ma Csien-tang úgy fogalmazott, hogy a demográfiai változásokat figyelembe vevő „megfelelő és tudományos” népességpolitikára van szükség. Mindazonáltal nem bírálta a több évtizede alkalmazott családtervezési politikát, elismerte, hogy ez hozzájárul a fenntartható fejlődéshez.

Elhangzott, Kínának a jelen helyzetben növelnie kell a termelékenységet, az oktatás színvonalát, vagyis javítania kell a humán erőforrások minőségén, fokoznia kell a technológiai fejlesztéseket, és az adottságokhoz kell igazítania a foglalkoztatás struktúráját.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.