Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Mutatjuk mennyi magyar utazik idén a Balatonhoz

Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél – ismerteti a Mandilla Hotel és az Opinio piackutató közös reprezentatív felmérése.

Egy felmérés szerint tízből négy budapesti akar idén a Balatonnál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e a tó környékén. A balatoni utazást tervezők döntő többsége (71 százalék) – különösen a 20 év alatti fiatalok (85 százalék) – leginkább nyári üdülést választ. Viszont vannak, akik tavasszal (11 százalék), ősszel (14 százalék), illetve télen (8 százalék) is szívesen kapcsolódnak ki a tónál. Az üdülésre naponta fejenként legalább 10-20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezettek döntő többsége – közölte a távirati iroda.

Az összes válaszadó közel negyede 20-40 ezer forintot kalkulál személyenként. Míg hét százalék ennél is többet áldozna a napi kiadásokra az idén. A kutatásban részt vevő magyarok fele 1-2 napban vagy hosszú hétvégében gondolkodik, negyedük egy hetet, míg minden tizedik válaszadó minimum két hetet tölt a Balatonnál. A felmérés a Mandilla Hotel megbízásából az Opinio piackutató applikációval készült 2024. április 4-9. között, 1042 fős mintán. Az eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.

Címlapkép forrása: Shutterstock