2024 szeptember 11

Fogyasztók megtévesztése? Vizsgálatot indított a GVH

Több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozások a jogsértéseket elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak. Emelte ki a versenyhivatal.

Több vállalkozást is vizsgál GVH

A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint a Fonte Viva Kft. 2022. március 9-től a Fonte Natura ásványvizek címkéin és kereskedelmi kommunikációjában megfogalmazott állításaival – „100% újrahasznosított PET-palackban”, „100% rePET”, „100% rePET palackból palack” szlogenekkel – megtévesztette a fogyasztókat.

A GVH közleménye szerint a Szentkirályi Magyarország Kft. 2019. november 18-tól a Szentkirályi ásványvizek és ízesített italok címkéin, valamint kereskedelmi kommunikációjában a „Szállj be a körforgásba” körforgásos rendszert hirdeti. Ennek keretében a „Gyűjtsd szelektíven!”, „100%-ban újrahasznosítható”, „Palackból palackot, 50% rePET”, és ehhez hasonló jelentéstartalmú állításokkal és képi megjelenítésével valószínűsíthetően szintén megtévesztette a fogyasztókat. Közölte a versenyhivatal.

Vizsgálja a GVH a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. és a The Coca Cola Company vállalkozásokat is. A GVH gyanúja szerint 2020. december 10-től a Naturaqua márkanév alatt forgalmazott ásványvizek és üdítőitalok címkéin és kereskedelmi kommunikációjuk során a „Hasznosíts újra 100%-ban újrahasznosítható PET palack vagyok”, „100%-ban újrahasznosítható”, valamint az ehhez hasonló jelentéstartalmú állításokkal, illetve a kereskedelmi kommunikáció képi megjelenítésével valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.

Kifogásolt reklámállítások

A vállalkozások valószínűsíthetően megtévesztő állításaikban közös, hogy azok a termékek lényeges jellemzőire, a környezetre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. A kifogásolt reklámállítások azonban feltehetően megalapozatlanok, a palackok környezeti előnyeinek igazolására a cégek valószínűleg nem rendelkeznek megfelelő bizonyítékkal.

A közleményben a GVH felhívta a figyelmet: a zöldre mosás (greenwashing) a vállalkozások olyan marketing- vagy PR-stratégiája, amely az adott vállalkozást környezetbarátnak, a környezetvédelemért felelősséget vállalónak tünteti fel, miközben a tényleges működésükben nem mutathatók ki érdemi lépések a célok elérése érdekében. A GVH 2024 januárjában publikálta a zöld állításokat vizsgáló piacelemzését. Rávilágított a többi között arra, hogy sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek. A fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével. A versenyhivatal a piacelemzés megállapításai alapján számos javaslatot tett a piaci szereplőknek, a jogalkotónak és a jogalkalmazóknak, annak érdekében is, hogy segítse a piaci szereplőket tisztességes zöld állítások alkalmazásában. Idézték fel a közleményben.

Képek forrása: Shutterstock