Négy szuperkórház
A tárcavezető kiemelte, hogy végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán pedig új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban új kórház létesülhet – tette hozzá. Lázár János közölte azt is, hogy a kormány a Kútvölgyi kórház fejlesztése mellett van, ahol sportellátási centrumot is létrehoz, a Szent János kórház pedig nem lesz szuperkórház.
„Nem akarunk kórházakat bezárni”- jelentette ki kérdésre válaszolva.
Mint mondta, a Péterfy Sándor utcai Kórház bezárásáról nem volt szó egy kormányülésen sem, a Szent János kórház épületállománya pedig hatalmas gazdasági kihívást jelent. Mivel azonban a közelben van a Kútvölgyi kórház, ahol nagy fejlesztések történtek, a betegek egy részét oda kell irányítani, míg az ellátás egy része a Szent János Kórházban marad. A betegek jobban járnak, hiszen egy régi, rossz állapotú kórház helyett egy felújított intézménybe mehetnek – vélekedett. Megjegyezte, hogy a kormány jóváhagyta, hogy egyetemi mintára kancellárok kerülnek a kórházakba.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Fejlesztenék a Semmelweis-t
A miniszter emlékeztetett, hogy az Egészséges Magyarország program keretében az elmúlt években 500 milliárd forintot költöttel kórházak felújítására, minden vidéki kórházban voltak fejlesztések. Mivel az egészségügy legerősebb részét az orvosok és a szakdolgozók jelentik, megállapodtak a bérhelyzetük rendezéséről. Ez fontos lépés, hogy a magyar orvostársadalom megbecsültsége, anyagi elismertsége növekedjen – mutatott rá.
Úgy vélte, a program legfontosabb üzenete az egészséges életmóddal függ össze, ezért szeptemberben olyan új népegészségügyi programot hirdetnek, amelynek minden magyar életére lesz hatása. A program keretében minden lakótelepen többfunkciós sportpályákat akarnak létrehozni a szabadidő értelmes eltöltésére – közölte.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Lázár János arról is beszélt, hogy a magyar orvosi egyetemek világszínvonalúak, az alapképzés messze a nemzetközi átlag felett van. Ezen intézmények zászlóvivője a Semmelweis Egyetem, amelynek a kormány szövetséget kínál: minden feltételt kész biztosítani ahhoz, hogy az egyetem a világ legerősebb orvos képző intézményeihez tartozzon. Ehhez nagy ívű fejlesztési tervet kérnek az egyetemtől – mondta.
Arra a kérdésre, hogy az újbudai szuperkórház hogy befolyásolja a kelenföldi közlekedési fejlesztéseket, azt felelte, hogy erősíteni fogja a kettő egymást, mivel a metróátszállással is rendelkező közlekedési csomópontban egy új, körülbelül 800 ágyas intézmény jön létre parkolási kapacitással.
Fővárosi ügyek
A fővárosi pályaudvarokról szóló döntést firtató kérdésre elmondta, hogy az ügyet a főpolgármester jelenlétében kívánja tárgyalni a kormány, egyeztetések vannak arról, mikor tud részt venni az ülésen. Ez is azok között a kérdések között van, amelyeket a miniszterelnök szeretne rendezni a nyári hónapokban – fogalmazott.
Közölte azt is, hogy a kormány pénteken lezárja a buszgyártási stratégia nyitott kérdéseit. Arra a felvetésre, hogy ezt mennyiben befolyásolja a budapesti beszerzés, azt felelte, hogy nem bicsaklik meg, ha a főváros máshogy dönt, azonban hatással van rá.
Mire költik a földárverés bevételét?
Lázár János tájékoztatása szerint törvényjavaslatot készít elő a kormány arról, hogy a földárverésekből befolyó pénzösszeget hogyan használják fel. Az előterjesztésről a parlament szeptemberben dönthet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, hogy most zajlik a földárverések utolsó köre, az értékesítésekből 250-300 milliárd forint bevételre lehet számítani.
Több javaslat is van arról, hogyan használják fel ezt az összeget, egy terv szerint ipari parkokat létesíthetnének, egy másik szerint adósságcsökkentésre kellene fordítani a pénzt, egy további javaslat alapján pedig népegészségügyi programokat finanszírozhatnának, kórházakat építhetnének belőle – magyarázta.
Közölte, hogy döntöttek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezéséről is, az átalakított intézmény élén Pölöskei Gáborné marad. Pénteken jelenik meg kormányrendelet arról, hogy a központi intézménynek 58 szervezeti egysége lesz az ország területén.
Lázár: Spéder a barátom
Kérdésre Lázár János arról is beszélt, hogy mivel Spéder Zoltán a barátja, az őt érintő kérdésekben csak elfogultan tudna nyilatkozni. A takarékszövetkezeti integrációra nagy sikerként tekint a kormány – tette hozzá.
A tárcavezető a Zsolnay Porcelánmanufaktúra ügyében úgy nyilatkozott: a kormány Pécs városának törekvéseit támogatja, a jelenlegi „tulajdonosnak tűnő csoport” további támogatásra nem számíthat a fejlesztési banktól és a kabinettől. Célként jelölte meg, hogy a Zsolnay lehetőséget kapjon az állami beruházásokon, például az Iparművészeti Múzeum és a volt pénzügyminisztérium felújításában.
Kérdezték arról is, hogy egy javaslat szerint a lízingelt kamionok után sem kellene illetéket fizetni. A miniszter kifejtette, hogy a kérdésről a parlament dönt. Egy kettősség feloldásáról van szó – magyarázta -, az eddigi szabályozásban az illetékmentesség az autóbuszok, nyergesvontatók, tehergépjárművek, pótkocsik tulajdonjogának megszerzésére vonatkozott, ezt a haszongépjárművek vagyoni értékű jogának megszerzésére is kiterjesztenék Wáberer György miniszterelnöki megbízott javaslatára.