2024 március 28

Együttműködés a HITA és az ingatlanfejlesztők között

Az egyesület tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében a HITA vállalja, hogy tájékoztatást nyújt az ingatlanfejlesztőknek az általa működtetett és elérhető pályázati lehetőségekről, egyéb támogatás feltételeiről.

A hivatal aktív szerepet vállal abban, hogy magyar beszállítókkal megismertesse az IFK tagvállalatait, közvetíti az egyesület tagvállalatait érintő üzletfejlesztési lehetőségeket – írta közleményében az ingatlanfejlesztőket tömörítő szervezet.

Az IFK tájékoztatása szerint az egyesület elkötelezte magát arra, hogy jobban megismertesse tagvállalataival a HITA tevékenységét, az általa nyújtott szolgáltatásokat. Továbbá az egyesület vállalja, hogy rendszeresen tájékoztatja a HITÁ-t azokról az igényekről, amelyekben a hivatal közreműködése, szakmai támogatása lehetséges.

A megállapodás alapján a jövőben mindkét fél kölcsönösen biztosítja egymás szakmai rendezvényein való részvételt, valamint félévente egyeztetik a tapasztalatokat, ezek alapján pedig javaslatokat tesznek a partnerség bővítésére – közölte az IFK.