
Egyre többen választják a szakmunkát
A Profession.hu csütörtökön MTI-nek küldött közleményében kiemelte, a hazai álláskeresési piacon tavaly 9 százalékkal nőtt a jelentkezések száma 2018. évhez képest, ugyanakkor az állások iránt érdeklődők száma alig változott, ami azt mutatja, hogy egy ember több állásra is jeletkezett. A jelentkezések száma alapján tavaly a legnagyobb növekedést, 22 százalékot a szakmunka területén regisztrálták. A vendéglátás területén 20 százalékkal, a mérnöki szakmáknál 14 százalékkal, az adminisztrációs pozíciókra 13 százalékkal több jelentkezést regisztráltak, mint egy évvel korábban. A közzétett álláshirdetések alapján a vendéglátás kiemelkedő szektor volt, 17 százalékos bővülés jellemezte.
A bankok és az oktatási helyek is intenzíven kerestek alkalmazottakat, mindkét esetben 5-5 százalékkal bővül a feladatott álláshirdetések száma. A statisztikákból kiderült az is, hogy a bankszektorban az egy hirdetésre jutó jelentkezők száma mérséklődött, így ha ez a tendencia folytatódik, idővel akár szakemberhiány is lehet a szektorban. A közlemény szerint az álláshirdetésekből a társaságok erősödő automatizálási törekvéseinek jelei is láthatóak, a munkáltatók az atipikus foglalkoztatási formák felé nyitottabbak lettek, a 6 órás részmunkaidős állások száma 33 százalékkal, a 4 órásoké pedig 39 százalékkal ugrott meg.
A rugalmas munkaidejű álláshirdetések száma 8 százalékkal bővült az egy évvel korábbi szinthez képest. Göröcs Lili, a Profession.hu HR vezetője a közleményben kiemelte, a feszített munkaerőpiac miatt a vállalatoknak komoly figyelmet kell fordítaniuk az alkalmazottak megtartására, elégedettségi szintjük javítására. Ennek egyik meghatározó eszköze a rugalmas, vagy akár a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetése. A Profession.hu adatai szerint a legtöbb álláshirdetést Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adják fel, míg a legkevesebbet Zala, Tolna, Békés, valamint Nógrád megyében. A legnagyobb hirdetésszám növekedés, 9 százalékos Hajdú-Bihar megyében volt, amiben vélhetően markáns szerepet játszik a BMW formálódó beruházása. A Profession.hu közölte, az álláskeresésekben közzétett fizetések alapján az adminisztrációs feladatokat ellátók örülhettek a leginkább, hiszen 21 százalékos bérfejlődést lehetett látni múlt évben, a fizikai munkák esetében ugyanez 10 százalék, míg a szakmunka esetében 8 százalék volt – írják a közleményben A Profession.hu közel 70 százalékos részesedésével Magyarország piacvezető toborzási szolgáltatója.
Havonta átlagosan több mint tízezer új pozíció jelenik meg az oldalon, 2018-ban összesen több mint 15 ezer munkáltató döntött úgy, hogy igénybe veszi a cég szolgáltatásait.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.