A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Egy euróért vettek a franciák két acélművet
A lap úgy tudja: a francia állam egy eurós szimbolikus összegért átvenné a florange-i olvasztókat, és maga keresne rá vevőt annak érdekében, hogy ne szűnjön meg 2500 munkahely.
Lakshmi Mittalt, a világ legnagyobb acélipari vállalatának elnök-vezérigazgatóját csütörtök délután fogadja Francois Hollande francia államfő, hogy egyeztessenek a projektről, miközben Arnaud Montebourg az ipari termelés javításáért felelős miniszter a szakszervezetekkel ül tárgyalóasztalhoz Florange-ban.
„A mi feladatunk politikai-gazdasági csata” – mondta a miniszter. Azt is elárulta, hogy a konszernnel augusztus 30. óta folytat „stratégiai párbeszédet” a kormányzat, s várhatóan „ma be is fejezi”. Jelezte, hogy elkészült egy törvénytervezet, amely arra kötelezi a vállalatot, hogy bezárás helyett adja el a rentábilis telepeit. „Ez a tárgyalás alapja Mittal úrral” – hangsúlyozta a tárcavezető. Kormányzati források megerősítették, hogy a francia állam célja felvásárlót találni az olvasztókra, amennyiben „Mittal elfogadja, amit kérünk tőle”.
A világ acéltermelésének 6-7 százalékát adó, indiai-európai tulajdonban lévő csoportnak azzal kellett szembesülnie, hogy az európai kereslet jóval kisebb, mint amekkora a cég kapacitása. Az Európai Unió tavalyi termelése 177,4 millió tonna volt, ami 16 százalékkal kevesebb, mint 2007-ben (210,18 millió tonna). Ráadásul 2011-hez képest az elmúlt nyolc hónapban a termelés további 4,6 százalékot esett vissza az ArcelorMittal utolsó jelentése szerint.
Ehhez a helyzethez alkalmazkodva a konszern optimalizálta az európai termelését: a versenyképesebbnek ítélt telepeit működteti, a többit viszont átmenetileg leállította. Ezzel a megoldással évi egymilliárd dollárt tud megtakarítani. A 2500 főt foglalkoztató florange-i telepeket 2011 augusztusában, illetve októberében állították le, de mostanáig a cég azt hangoztatta, hogy a megtartja a termelési kapacitásokat annak érdekében, hogy ha szükséges, bármikor újraindulhasson a termelés.
Az indiai Mittal 2006-ban vette meg a 2001-ben alakult a francia-belga-luxemburgi-spanyol Arcelor csoportot, amely korábban a második helyezett volt világpiacon.
A Libération című napilap értesülése szerint a luxemburgi székhelyű ArcelorMittal acélipari konszern jelezte a francia kormánynak, hogy végleg bezárja a luxemburgi-német határ közelében lévő két telepét. A lap úgy tudja: a francia állam egy eurós szimbolikus összegért átvenné a florange-i olvasztókat, és maga keresne rá vevőt annak érdekében, hogy ne szűnjön meg 2500 munkahely. |
Lakshmi Mittalt, a világ legnagyobb acélipari vállalatának elnök-vezérigazgatóját csütörtök délután fogadja Francois Hollande francia államfő, hogy egyeztessenek a projektről, miközben Arnaud Montebourg az ipari termelés javításáért felelős miniszter a szakszervezetekkel ül tárgyalóasztalhoz Florange-ban.”A mi feladatunk politikai-gazdasági csata” – mondta a miniszter. Azt is elárulta, hogy a konszernnel augusztus 30. óta folytat „stratégiai párbeszédet” a kormányzat, s várhatóan „ma be is fejezi”. Jelezte, hogy elkészült egy törvénytervezet, amely arra kötelezi a vállalatot, hogy bezárás helyett adja el a rentábilis telepeit. „Ez a tárgyalás alapja Mittal úrral” – hangsúlyozta a tárcavezető. Kormányzati források megerősítették, hogy a francia állam célja felvásárlót találni az olvasztókra, amennyiben „Mittal elfogadja, amit kérünk tőle”.
A világ acéltermelésének 6-7 százalékát adó, indiai-európai tulajdonban lévő csoportnak azzal kellett szembesülnie, hogy az európai kereslet jóval kisebb, mint amekkora a cég kapacitása. Az Európai Unió tavalyi termelése 177,4 millió tonna volt, ami 16 százalékkal kevesebb, mint 2007-ben (210,18 millió tonna). Ráadásul 2011-hez képest az elmúlt nyolc hónapban a termelés további 4,6 százalékot esett vissza az ArcelorMittal utolsó jelentése szerint. Ehhez a helyzethez alkalmazkodva a konszern optimalizálta az európai termelését: a versenyképesebbnek ítélt telepeit működteti, a többit viszont átmenetileg leállította. Ezzel a megoldással évi egymilliárd dollárt tud megtakarítani. A 2500 főt foglalkoztató florange-i telepeket 2011 augusztusában, illetve októberében állították le, de mostanáig a cég azt hangoztatta, hogy a megtartja a termelési kapacitásokat annak érdekében, hogy ha szükséges, bármikor újraindulhasson a termelés. Az indiai Mittal 2006-ban vette meg a 2001-ben alakult a francia-belga-luxemburgi-spanyol Arcelor csoportot, amely korábban a második helyezett volt világpiacon. |