
Csökkent az álláskeresők száma
Májusban 16 ezer álláskereső szerepelt a regisztrációban, 7 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban. Az elmúlt évek adatai szerint 2011-től kezdve az év ötödik hónapjában – az előző havihoz képest – 4-10 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma Zala megyében. Idén májusban a gazdaságilag aktív népesség 12,1 százaléka volt munkanélküli, míg egy hónappal korábban 13 százalék volt a mutató.
A legalacsonyabb, 9,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Lenti térségében, de a megyei átlag alatti volt a munkanélküliek aránya Keszthely és Zalaegerszeg környékén is. A legmagasabb – 14,7 százalék – a letenyei kirendeltség területén volt a mutató, áprilisban ez az arányszám még elérte a 15,5 százalékot. Megyén belül a területi különbözőségek több hónapja folyamatosan mérséklődnek. Az év ötödik hónapjában a munkáltatók mintegy 1400 új álláshelyet jelentettek be, ebből 600 feletti támogatott. A közigazgatás területén – döntően közfoglalkoztatással összefüggésben – 450 fős volt a munkaerőigény, 100 és 200 álláskeresőt pedig a feldolgozóiparban, a kereskedelemben és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területén kívántak foglalkoztatni. A segédmunkások, alkalmi munkások mellett bolti eladók, ügynökök, forgácsolók, felszolgálók, tehergépkocsi-vezetők, szakácsok és kőművesek számára ajánlottak munkát.
A hónap során a regisztrációból kikerülő közel 2600 álláskereső közül 1600-an tudtak elhelyezkedni; 700-an támogatott foglalkoztatásban, 900-an pedig az elsődleges munkaerőpiacon találtak munkát. Az év első 5 hónapjában munkába állt 8 ezer álláskereső több mint fele, 4400 ember támogatott foglalkoztatás keretében tudott elhelyezkedni. A kirendeltségeken mintegy 1400 főt regisztráltak. Közel 1300-an már korábban is szerepeltek a nyilvántartásban, 45 százalékuk pedig egy éven belül vált újra munkanélkülivé.