2024 december 04

Csehországban már 746 ezer forint az átlagbér – Miért nem tart itt Magyarország?

 A 3. negyedévben éves összehasonlításban hét százalékkal 45 412 koronára (746 119 forint) emelkedett a bruttó átlagbér Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.

A 2,3 százalékos inflációt figyelembe véve a reálbér-emelkedés 4,6 százalékos volt – mutattak rá a statisztikusok. A bérek reálértéke két évnyi csökkenés után az idén az első és a második negyedévben is nőtt. „A nominális bérnövekedés ellenére is a jelenlegi bérszínvonal még mindig elmarad a 2022. és a 2023. évi gyors árnövekedésektől, az alkalmazottak vásárlóereje a 2018-as színvonalon van” – olvasható a nyilvánosságra hozott elemzésben. Az alkalmazottak 80 százalékának a havi keresete 21 349 és 77 014 korona között mozgott. A legmagasabb havi átlagbéreket – 82 175 korona – továbbra is az IT szektorban dolgozók kapják, itt hat százalékos a bérnövekedés. A pénzügyi szektorban dolgozók átlagbére 70 450 koronára, míg az energiaiparban dolgozóké 66 584 koronára emelkedett. Ebben a három ágazatban tartósan a legmagasabbak a fizetések. A legalacsonyabbak átlagbéreket – 28 200 korona -a vendéglátóiparban mutatták ki.