
Csányi: lehet több hitel
A gazdasági napilap pénteki számában megjelent interjúban Csányi Sándor a Magyar Nemzeti Bank új vezetéséről úgy vélekedik, hogy egy valóban a gazdaság élénkítését is szem előtt tartó jegybanki politika kialakítása kezd kirajzolódni, amit mindenképpen hasznosnak tart.
„Azt gondolom, hogy az ország nemcsak egy konzervatív monetáris politikával juthat előre, ami a forint értékállóságát jelenti, hanem ugyanúgy nagyon fontos az ország szempontjából, hogy a reálgazdaság is növekedjen” – fogalmazott.
Elmondta, a kamatcsökkenés általában a bankok jövedelmezőségét negatívan befolyásolja, ezt viszont bőven ellensúlyozhatja a gazdasági növekedés és a nagyobb hitelkereslet, „mert bár az elmúlt években egyre növekvő mértékben hiteleztünk, szerettünk volna még aktívabbak lenni, ennek a gátja a hitelképes és hitelt felvenni szándékozó ügyfelek hiánya volt”.
Arra a kérdésre, hogy mennyi hitelt szeretnének kihelyezni idén, közölte, hogy nem hoznak nyilvánosságra konkrét számokat. Ugyanakkor beszámolt arról, hogy a növekedési hitelprogram során az OTP-n keresztül juttatott forrást meg kívánják duplázni, legalább 350 milliárd forintnyi forint folyószámlahitel kibocsátására tesznek ajánlatot, valamint bevezetik a vállalati faktoring üzletágat, ahol 200 milliárd forintot szeretnének kihelyezni.
„Igazából semmilyen gátja nincs az OTP-nél sem likviditási, sem tőke szempontjából annak, hogy növeljük a hitelek mennyiségét mind a lakossági, mind a vállalati ügyfélkörben. Itt a hitelt felvenni szándékozó ügyfelek száma és a hitelképességük szabhat gátat bankunk hitelezési aktivitásának” – mondta Csányi Sándor.
Azzal kapcsolatban, hogy mikor lendülhet fel a lakossági jelzáloghitelezés, Csányi Sándor azt mondta, hogy már látnak érdeklődést az otthonteremtő hitelprogram iránt, főleg azok részéről, akik a lakás-takarékpénztári lehetőségeket is kihasználják, ők elég komoly támogatáshoz tudnak jutni. Emellett a forintkamatok csökkenése is növeli az érdeklődést a hitelek iránt – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.