
Besegít a sertéságazatnak a minisztérium
Népszerűsítő kampány indul
A magyar sertéshúst népszerűsítő húsvéti kampány beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: meg akarják duplázni a sertések mostani mintegy 3 milliós számát. Magyarországon 2002-ben még mintegy 5 millió sertés volt, a rendszerváltozás éveiben pedig 10 millió körüli. Feldman Zsolt szerint alacsony az évi, fejenként 25 kilóra tehető átlagos belföldi sertéshúsfogyasztás.
A védjegy bevezetésének időzítését magyarázva emlékeztetett arra, hogy a húsvéti szokások miatt ilyenkor az emberek nagyobb érdeklődéssel fordulnak a sertéshús és az ebből készült ételek felé. A mostani figyelemfelhívás célja éppen az, hogy a vásárlók ne csak húsvét előtt, hanem az ünnepek után is keressék a jó minőségű magyar sertéshúst. Ennek érdekében vezették be a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyet, amely a minőség és a nyomon követhetőség garanciája a vásárló számára. Az első termékeket – amelyek a KMS-védjegyet viselhetik – most auditálják a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) közreműködésével. Megjegyezte: várhatóan húsvét előtt a vevők már találkoztatnak a boltokban KMS-védjegyet viselő áruval.
Jó minőségű a magyar sertés
Feldman Zsolt szerint a magyar sertéshús minősége általában jobb a versenytársakénál. A belföldön előállított sertéshús a magyar gabonaalapú takarmányozással, a magyar gazdák felkészültségével és a magyar húsfeldolgozók szakmai tudásával olyan minőséget, értéket képvisel, amely sok esetben piaci előnyt érő extra értékeket tud felmutatni. A KMS-védjegy ezeket az értékeket kívánja garantálni hosszú távon.
Ihász Katalin dietetikus arról beszélt, hogy az utóbbi években a sertéshús fogyasztása jelentősen visszaesett Magyarországon a reformtáplálkozás – a fehér húsok – előtérbe kerülése miatt. Pedig a vörös húsok – így a sertéshús is – számos előnyös tulajdonságot hordoznak. Példaként említette a vörös húsok magas D-vitamin és magas vastartalmát. Ezért – egészséges módon elkészítve – mindennapi fogyasztásuk is ajánlott.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.