2024 december 21

Béremelésnek örülhetnek a BKV dolgozói

A Tarlós István főpolgármester által pénteken bejelentett bérmegállapodás értelmében összességében 15 százalékkal nőnek a fizetések.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

Minimum 10 százalékos emelésben mindenki részesül, a fennmaradó 5 százalékot pedig a bérfeszültség, a hiányszakmák problémájának kezelésére fordítják – mondta Gulyás Attila.

A legnagyobb bérfeszültség a BKV járművezetői, illetve egyes fizikai munkakörökben dolgozó szakmunkásainál alakult ki. Az országban hasonló munkakörökben 30 vagy akár 50 százalékkal magasabb bérek is előfordulnak. A fővárosban jelenleg mintegy 400 járművezetői állás betöltetlen – fejtette ki a szakember.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A földfelszíni járművek vezetői 1300 forintos, a földalattiak 1444 forintos órabért fognak kapni, a mérnökök közül a főiskolai végzettségűek 320, az egyetemi diplomával rendelkezők 350 ezer forintos havi fizetésekre számíthatnak. A legalább 28 ezer forintos emelést pedig a kisebb keresetűek is megkapják, attól függetlenül, hogy ez hány százaléka a jelenlegi bérüknek – mondta szakszervezet elnöke.

Az idei évre szóló bérmegállapodás költsége mintegy hétmilliárd forint, amelyet a BKV saját forrásból, a főváros segítsége nélkül nem tudna kigazdálkodni – tette hozzá.

A szakszervezeti vezető szerint néhány hónap múlva már érzékelhető eredményei lehetnek az egyéb munkakörülményekkel, például a pihenőidővel, vállalati étkeztetéssel, üdültetéssel kapcsolatos tárgyalásoknak is.