2025 május 07

Befektetések után kutat a MOL

Kifejtette, mindezt kiszűrve a társaság üzleti eredménye már jobb, mint egy évvel korábban volt. Hozzátette: ezek a hatások az év során kiegyenlítődnek, a mostani negatív trend az árfolyamot illetően pozitívba fordul. Simola József elmondta, mindebből következően nem ért egyet azokkal az elemezői véleményekkel, amelyek szerint a Molnak az első negyedéve rosszabbul alakult az idén, mint tavaly.

A Mol Nyrt. 32,3 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 első negyedévében, 56 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Az olajtársaság bevételei 1293 milliárd forintot értek el az év első három hónapjában, ami 4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál. Az upstream (kutatás-kitermelés) üzletág eredményét befolyásolta, hogy kismértékben csökkent a kitermelés, valamint az, hogy a Brent-olaj hordónkénti átlagára a tavalyi első negyedévhez képest 118 dollárról 112 dollárra csökkent. Hasonlóan negatív hatású volt az első negyedévben a downsteam (feldolgozás és kereskedelem) üzletágra a gázolaj iránti kereslet csökkenése, miközben a csoportszintű hatékonyságnövelés és a növekvő benzintermék-árrés, valamint a javuló integrált petrolkémiai árrés pozitívan hatott az üzletág eredményére. Az üzletág tiszta, újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 42 milliárd forintot ért el, 25 milliárd forinttal meghaladva a bázisidőszaki teljesítményt.

Simola József a várható forintárfolyamra nem adott becslést, ám azt elmondta, hogy az olaj árát éves szinten hordónként 100-110 dollár között várják. A benzin esetében a tonnánként számolt marzsot éves szinten 120-160 dollár között, a gázolaj esetében pedig 100-140 dollár között várják.

Szíriából továbbra sem várnak bevételt, mint ahogyan már az idei első negyedévben, illetve tavaly egész évben sem jött onnan pénz. A vezérigazgató-helyettes szerint a helyzet változatlan, az embargó továbbra is érvényben van, az idén sem várható bevétel és nyereség Szíriából. A csoport idei kitermelési szintje naponta átlagosan továbbra is 110 ezer hordó körül alakul, a Brent- és az Ural-olaj közötti árrés pedig 1-2 dollár körüli.

Simola József a kereslet alakulásáról elmondta, várakozásaik szerint az idén elérjük a mélypontot, igaz, a Mol már tavaly is ezt várta. Úgy vélte, a benzin keresletének csökkenése – főként a lakosság keresletének stabilizálódása miatt – már elérte a mélypontot, és az elsősorban a szállítmányozásra használt gázolajé is hasonlóképpen alakul.

A kúthálózatról kifejtette, hogy a Mol folyamatosan optimalizálja a rendszert, új töltőállomásokat nyit, illetve másokat bezár, de például a magyarországi hálózat méretén nem akarnak változtatni.

Simola József elmondta azt is, a Mol folyamatosan keresi a befektetési lehetőségeket, elsősorban a kutatás-kitermelés szegmensben szeretne alapvetően akvizíciókat végrehajtani a régión kívül azért, hogy a pénze gyorsabban megtérüljön, illetve növelni tudja kitermelését.