2024 december 22

Balatoni nádgazdálkodás – indokolt a felülvizsgálat

A nádaratási szezon február 15-ig tart, amelynek során a balatoni nádas töredékét fogják csak learatni az idén is; indokolt lenne a balatoni nádgazdálkodási terv felülvizsgálata. Ezt közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) megkeresésére.

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra. Amit pályázat útján vállalkozókkal végeztetnek. A tavalyi szezonban több mint 60 hektáron vágták le a nádat. Az ideiben eddig 57 kérelem érkezett 32,5 hektárra, de ez még nőhet valamennyit. A felvetésre, hogy a balatoni nádgazdálkodási terv szerint a tó mintegy 1200 hektárnyi nádasából évente 200-300 hektárnyit lenne indokolt levágni, az OVF válaszolt. „Ekkora terület learatása nem reális, erre az illetékes vízügyi igazgatóság nem rendelkezik sem anyagi, sem infrastrukturális erőforrással”. Megjegyezték: gépi aratásnál természetvédelmi előírás, hogy azt jégről végezzék a nád rizómájának (gyökértörzsének) védelme, a taposási károk kiküszöbölése érdekében.

Ehhez mintegy 10 cm vastagságú, összefüggő, teherbíró jégréteg szükséges, ami egyre ritkább, az idén például még nem is volt. Hozzátették, hogy célszerű lenne a teljes balatoni nádgazdálkodás felülvizsgálata a gazdasági és természetvédelmi célok összeegyeztetésével. Ezek ugyanis gyakran nehezen összeegyeztethetők. Mert például vízminőség-védelmi szempontból előnyös a töredezett, rosszabb minőségű, avas, öreg, penészes nád vágása. Ezzel sok szerves anyag kerül ki a tóból, a haszonnádvágásra viszont ez a nád nem alkalmas.

Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet nádasokat is kutató tudományos főmunkatársa az MTI-nek elmondta, léteznek úszó pontonokról, illetve csónakról történő nádaratási technológiák, amelyek potenciálisan átültethetők lennének a Balatonra, de a 3 millió forintos keretből erre nem futja. Megjegyezte, jó és természetbarát megoldás lenne egy-egy nádas időnkénti leégetése is, azonban az uniós jogszabályok egyelőre ezt nem teszik lehetővé.