Sötét mód ikon
2026 június 09
Az OTP volt a sláger a héten

Az OTP volt a sláger a héten

Az előző héthez képest 0,91 százalékkal növekedve 18 219,96 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 43,94 milliárd forintot tett ki, ebből az OTP egymaga 23,24 milliárd forintos adásvételt mondhatott magáénak, ami a heti összforgalom több mint fele. Lagymatagon kezdődött a hét, a forgalom mindössze 3,8 milliárd forint volt. A BUX minimálisan esett az előző pénteki záráshoz képest.

Kedden a több mint 12 milliárdos forgalom a legmagasabb volt a héten, a BUX több mint egy százalékkal erősödött. Az OTP jelentős emelkedését a japán központi bank likviditásnövelő intézkedéseivel hozták összefüggésbe az elemzők, a szigetországból kiáramló pénz ugyanis keresletet támasztott mind a részvények, mind a kötvények iránt szerte a világon.

Szerdán az előző napi stagnáló európai zárás után általános világpiaci optimizmus tört ki, a jókedv a nyugat-európai piacon fokozatosan épült fel, az európai indexek szépen teljesítettek. A magyar index viszont kismértékben esett.

Csütörtökön csendes, eseménytelen volt a kereskedés, alacsony a forgalom, jelentősebb emelkedés is csak a nap végén történt.

Pénteken a forgalom meghaladta 10 milliárd forintot, tehát jónak volt mondható, viszont a ciprusi hírek – hogy kell még 6 milliárd euró a mentőcsomaghoz – negatívba küldték az európai tőzsdéket, így a magyart is.

A vezető részvények közül a Magyar Telekom, a Mol és a Richter árfolyama csökkent. Legjelentősebben az OTP emelkedett (4,35 százalék), majd az Egis (2,76 százalék). A Mol árfolyama 1,92 százalékkal esett, pénteken 16 260 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom árfolyama 0,70 százalékkal csökkent, pénteken 423 forinton zárt. Az Egis árfolyama 2,76 százalékkal, 510 forintot nőtt, 18 960 forinton zárt. A másik gyógyszeripari papír, a Richter 0,87 százalékot, 300 forintot esett, 34 050 forinton fejezte be a heti kereskedést. Az OTP-papírok ára 4,35 százalékkal, 190 forinttal erősödött, a bankpapír árfolyama a pénteki záráskor 4560 forint volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.